Nos igen, tudom, hogy több, mint egy hónapja nem írtam már, ennek több oka is van. Az egyik, és legfőbb az, hogy baromira elfoglalt voltam. Tanultam az érettségire, ide mentem, oda mentem, mindenkitől el szerettem volna búcsúzni. Hát igen, volt, akivel sikerült találkozni, volt, akivel nem. Anyu mindig azt mondja, hogy annak örülj, aki ott van. Én örültem is. Volt nagy sírás-rívás meg minden. De vissza az elejére. Azután, hogy kipakoltuk a szobámat, a lakás elvesztette otthon-jellegét, és elég rosszul éreztem magam benne, ráadásul a családi kapcsolataim sem éppen úgy alakultak, hogy jó lett volna. Nem volt nagy nyugalom, igyekeztem a legtöbb időt nem-otthon tölteni. Aztán egy héttel az érettségi előtt rájöttem, hogy hoppá, tanulni kéne. Anyu levonszolt Balatonra, és itt kellett volna elkezdenem a tanulást, de nem tettem. Csak neteztem egész nap, hányaveti módon időnként átfutottam a tételt, ami épp a kezembe akadt, néztem a Life Networkot, meg ilyenek. Este anyával lementünk meccset nézni, együtt dohányoztunk, egyébként ez nagy előrelépés volt a kapcsolatunkban, hogy megengedte…Pontosabban, nem megengedte, mert anélkül is dohányzom már évek óta, hanem, hogy már előtte is lehet. Két nappal a vizsga előtt hazamentem Pestre, és egyedül voltam hagyva a rengeteg tanulnivalóval. Mintha használt volna…No mindegy, hát tanulgattam ímmel-ámmal, de még akkor szereztem be vagy 10 magyar tételt. Közben hazajött az apu,és materializálódott bennem, hogy most aztán tényleg minden megváltozik majd. Éjszakába nyúlóan imitáltam a tanulást, és meg is lett később az eredménye. :S Másnap szépen bementem az iskolába, és megkaptuk a beosztást. Az első napon az utolsó voltam. De legalább letudhatom az első nap, gondoltam merészen. Hát az egy borzalmas nap volt. Egész nap csak ültem, az emberek jöttek-mentek, én meg még mindig ott ücsörögtem…Közben odaadtam az ajándékom Gergely tanárnőnek, és annyira meghatódott, és én is, és olyan jó volt! No végül valamikor fél2kor sorra kerültem. Első a magyar volt. Kihúztam az Édes Annát, és a szónok feladatait. Vigyorogva ültem vissza kidolgozni, annak ellenére, hogy az Édes Annát a harmadik oldalnál abbahagytam. Sorra kerültem, kimentem, elmondtam, nem volt semmi probléma. Utána rögtön kihúztam a törit, na itt kezdődtek a gondjaim. Amíg kint vártam, jöttek az infók, hogy mi van már kihúzva. Úgy gondoltam, hogy az összes nehezet kihúzták már, nekem nem lehet gondom, önbizalommal teli mentem oda a borítékokhoz. Hát nem húzták ki az összes borzalmat. Megkaptam a Szabadságharcot, Görgey haditervének szempontjából. Csodás…Szerintem amikor órán feleltetett, még akkor sem voltam ilyen borzalmas sosem. Alig bírtam megszólalni. Tudtam, hogy megbukom. Hiába a jó írásbeli, ha nem bírok megszólalni. Aztán a földrajz…én úgy éreztem, hogy jól sikerült, kihúztam az Északi khg-t és a globalizációt. Teljesen lesújtva mentem hazafelé a metróval, amikor felhívott Anna, hogy mi újság. Én meg alig hallottam valamit, és kiderült, hogy Barinál vannak. Mondtam, hogy felmegyek hozzájuk. Felmentem, és ott volt Tonó is. Meg láttam a szép felújított lakást is. Nekem tetszik egyébként. Közben Bayci is felhívott, és mondtam neki, hogy hol vagyok, hát ő is átjött. Közben Anna lelépett, és Barinak is indulnia kellett, ezért a fiúkkal vettünk egy-egy üveg sört, és leültünk a Lehel piac melletti parkba. Hiába voltam lesújtva a borzalmas érettségi miatt, azért éreztem a könnyűséget magamon. Hogy nincs több számonkérés és nincs tovább, és már csak az út vár rám meg az összepakolás, és pár napon belül itt lehetek, ahol most vagyok!! Nagyon felemelő érzés volt. Megbeszéltük a srácokkal a másnapi Margitszigetet, és elváltunk. Hazafelé megláttam anyáékat, és elújságoltam nekik, hogy mi történt. Felmentem a szobába, és ott volt a Hapcsi, és játszottunk, és nagyon boldog voltam. Másnap szakadt az eső, és nagyon reménykedtem benne, hogy estére eláll, mert a Margitszigeten nincs fedett hely J. Közben pakolnom kellett volna a cuccaimat, de képtelen voltam rá, egész nap csak fészbúkoltam. Aztán hazajöttek anyáék, és elmentünk a Mamához. Finom ebédet kaptuk, meg megkaptam az ágyneműket és némi vésztartalék angol valutát. Anyáék tovább álltak, én meg ott maradtam a Mamával, de nem éreztem, hogy utoljára lennék ott. Ezért inkább elhúztam az időt, és nem varrtuk meg a nadrágokat, csak otthagytam, hogy majd hétfőn, mielőtt mennék az iskolába, bemegyek hozzá, és megcsináljuk. Hazadzsaltam, és közben szépen kisütött a napocska, és gondoltam, hogy csak az én kedvemért, és nagyon tetszett, de úgy tűnt, hogy az este kicsit furi lesz, mert már a trolin elkapott a sírás. Ráadásul csak Bari volt ott, én meg azt hittem, jó sokan leszünk. Aztán becsapódott Zizi és Roland is, és Rolandtól kaptam egy nyakláncot, ami üstöllést el is szakadt, meg még egyet, ami túlélte. Kimentünk négyesben a szigetre, közben folyamatosan azon ribillióztunk, hogy 1. hol a gyrosos, 2. ki veszi meg a gyrost, 3. miből veszi meg, 4. ki hozza a kezében a minden egyebet. Ezzel hangulatosan elfoglaltuk magunkat, és már kint is voltunk a szigeten. Leültünk, bár már ez sem volt egyszerű, három padot végiglátogattunk, mire sikerült egyet kiválasztani. Kibontottunk egy pezsgőt, és vártuk a többieket. Közben persze én végigöntöttem magam az itallal, ezért Rolanddal elindultunk a csaphoz. Ekkor láttuk meg, hogy aprócska szigetünket körülveszi a nagy feketeség, és egyre csak jön. Szóltunk Ziziéknek, és szegény Bari őrült telefonálásba kezdett. Elindultunk, először még csak épphogy sietősebben a sétatempónál, mert a B-terv Zizi volt. Ahogy közeledtünk a hídhoz, láttuk, hogy ez elől nem futhatunk el. Persze, pont a hídon kapott el minket a világvége, először csak apró cseppek hulltak, amik a nagyon erős szél miatt ezer apró tűvé váltak a hídon, és minket szurkáltak. Bari meg is kérdezte, hogy honnan jön ez a rengeteg homok?! (no comment…J ) Aztán ránk szakadt az ég. De olyan jóó volt!! Futottunk a villamoshoz, közben mindenki azon pánikolt, hogy jaj, a telefonom, jaj, a fényképezőm, jaj a sör valamint jaj a pezsgő. Végül sikeresen betódultunk a villamosra, ahol mindenki száraz volt, csak az újonnan felszállókról folyt a víz. Én leépítettem magamról a cipőmet, és magam után kötöztem a táskára. Eléggé átfagytunk, de jó hangulatban tettük meg az utat. A Moszkván becsatlakozott hozzánk Anna, és úgy mentünk tovább a másik villamossal. Amiről rövid utazgatás után leszállítottak, mert a sofőr ’Azt az információt kapta, hogy nem tudunk tovább menni’…(mi meg már azt hittük, hogy miattunk). Leszállította utasait, és szépen továbbment. Mi vártuk egy darabig a buszt, de Zizi rájött, hogy innen nem is megy olyan busz, ami jó nekünk. Gyalogolni kezdtünk hát…A Móriczon becsatlakozott Tonó Bayci és Dóri is, és így mentünk tovább. Térdig ért a víz mindenhol, és olyan jó volt belegázolni, főleg, amikor átfutottunk egy kisebb füves részen Zizivel!! Később megérkezett Tomi is, és elég jól telt az este,csak sajnos hamar eltelt. Először Bayci-Tonó-Dóri triumvirátustól búcsúztam el, aztán Barival elintultunk, és így Zizitől is, de mivel minden ruhám vizes volt, tőle kaptam cipőt meg bugyit, szóval még egyszer összefutottunk később. Baritól a Lehel aluljáróban váltam el, és még nem sejtettem, hogy nemsokára újra látom őket. Mentem hazafelé, és csak arra bírtam gondolni, hogy kiteregetem a ruháimat, aztán alszom fertályórácskát, majd összepakolok szépen. Nos, ez nem így lett. Amikor hazaértem, üvöltött a zene, mindenki mozgásban volt. Kis vita után alhattam egy órát, aztán neki kellett állnom pakolni. Szinte az egész napot végigbőgtem, mert nagyon fáradt és érzékeny voltam, ráadásul olyan számok mentek a rádióban, hogy ihaj. Délután átjött Gabi bácsi, és snapszereztünk vele, aztán filmeztünk, de én azt már nem bírtam, miután két napja ébren voltam szinte megszakítás nélkül. Vasárnap elmentem Bayuszhoz, odaadtam neki a pipát, majd találkoztam Zizivel, odaadtam neki a cipőjét, aztán mentem Anitázni és Árpizni. Velük megittam egy kávét, beszélgettünk, de aztán rohantam haza, mert mentünk csúszdaparkba. Azt is nagyon élveztem, igaz, össze-vissza vertem magam, de nagyon jóó volt. Még vizes volt a hajam, amikor odaértem a Hunniába, anyáék egyből oda vittek az uszi után. És micsoda meglepi volt ott nekem! Ott várt Imi meg Etelka (akikről tudtam), és Bari, Zizi, Bayusz (akikről nem tudtam), valamint vártuk Annát és Elvirát (akik később meg is érkeztek). Nagyon élveztem ezt az estét is. Etelka mondta, hogy menjünk át egy étterembe az Arany János utcánál, hát elindultunk. Út közben, nem ránk szakadt az ég?! Megint?! Mindegy, ezt az elázást is élveztem, pláne, hogy én még részben vizes voltam, nem sokat ártott. Valamikor hajnali háromkor jöttünk el onnan Barival, és stoppoltunk, de nem vett fel senki, pedig egy rendőrautó lelassított mellettünk. Hazaértem, és ágynak estem, de nem alhattam sokáig, indultam hamar a mamához. Kimentem hozzá, és most elkapott az az érzés, hogy búcsúzom tőle. Nem sikerült megvarrni a nadrágokat, és sírtam is, ő meg elrontotta a túrógombócot, amit nekem főzött, és az is olyan szomorú volt. Aztán elindultam az iskolába, ahol kiosztották az érettségit, és nagyon meglepődtem, mert magyarból dícséretet is kaptam, töriből meg végül négyes lettem, meg föciből is (amit csodálok, mert szerintem ötös is lehetett volna, no mindegy), angolból meg megvan a B1-em, ami megint elég jó. Ezek után hazamentem, és nekiálltam az utolsó felvonásnak… Mármint pakolásból. Végül nagy nehezen összeszedtem a dolgaimat, és el tudtunk indulni. Aztán még gyorsan visszaszaladtam elbúcsúzni a ciciusoktól. Az még egy kabaré volt, ahogy anyával beépítettük a biciklit a kocsiba. Csináltam gyorsan egy képet a házról, és már indultunk is. Találkoztunk apával, és átpakoltuk a cuccom a kamionba, és goo to England J . Elsőre elég legyen ennyi, Zoli már nagyon szeretné megkapni a kábelt, amit most épp használok, szóval a többit majd a napokban leírom. Addig is legyen elég a publikált képmennyiség.