Megint lezárom

No igen. Már megint le vagyok törve némileg, hiszen azóta, hogy hétfőn írt, semmi mozdítás. Visszaigazolós e-mailt küldtem neki, lehet, hogy ettől ijedt meg, és inkább nem küldte el a visszaigazolást, és nem válaszol, de az is lehet, hogy azért, mert azonnal válaszoltam. Vagy nem volt azóta neten. Nos, ha várná a levelemet, akkor gyakrabban nézné a postaládáját, vagyis nem várja. Bár nem tudom, mire számítottam, mintha nem tudtam volna, hogy ebből baj lesz. Közben megfordult a fejemben, hogy lehet, hogy azért fanatizálódtam ennyire, mert amikor Ádám szakított velem, én félretettem az érzelmi világot -mármint a háromlábúakra vonatkozó érzelmeket- és jobban odafigyeltem a családra, barátokra meg ilyesmikre. Egyáltalán nem érdekeltek a pasik, kapcsolati szempontból. Nem akartam járni senkivel, nem akartam beleszeretni senkibe, nem akartam érzelmileg függeni. És Martin olyan hirtelen, váratlanul és véletlenül csöppent az életembe, hogy elfelejtettem felhúzni a védelmemet szolgáló gátat, és ő meg szépen becsordogált, najó, inkább beömlött rajta, és szabadjára engedte mindazt, amit már több, mint fél éve visszafojtottam magamban. Egyszerűen csak kirobbant belőlem, azt hiszem. Ha valóban így van, akkor vagy hamarosan megjavítom a gátam, vagy MEGINT nagy bajban vagyok. Megint vermet ástam magamnak, bele is estem, annak rendje s módja szerint. Mindegy, igyekszem elfelejteni ezt az egészet. Talán most könnyebb lesz, hiszen nem áll a rendelkezésemre kép, amit nézegethetnék, úgyhogy máris homályos az arca számomra. És minél jobban elhomályosítom magamban, annál jobb. Egy csomó pasas arcát felidéztem magamban, hogy minél kivehetetlenebbek legyenek az emlékeim. Sajnos, jól haladok, már csak a sebhelyekre az állán és a nagyon hangsúlyos mosolyráncaira emlékszem tisztán. Meg a hajára. Meg a testalkatára. Jááj, mindegy. Elfelejtem és kész. És amíg be nem fejezem az egyetemet, nem is akarok járni már senkivel. Ezt most megint eldöntöttem. Kell a fantasztikus és utánozhatatlan koncentrációkészségem ahhoz, hogy elérjem mindazt, amit kiterveltem. Bár, ha valóban minden így alakul, akkor az egyetem után sem lesz időm holmi léhaságokra és érzelmi megrázkódtatásokra, mert mindenhol csak a kondenzcsíkomat hagyom emlékbe. Körbemegyek a Földön, és mindent, amit lehet, megnézek. Ezek a tervek. Ebbe nem férnek bele a hímneműek. Sajnálom.

Der Himmel ist blau

Ma teljesen átadtam magam a letargiának. Egyébként utoljára szombaton délben ettem egy egész tányér pörköltes nokedlit, de azóta alig egy-két falat ment le a torkomon. Tegnap és ma is egész nap szomorkodtam, és percenként ellenőriztem a különböző közösségi portálokat, ahol írtam neki -jobb esetben- , meg az e-mailjeimet, mert az egyik levélben megírtam neki a címem, a lényeg, hogy egész mélyre taszítottam magam a letargiában. Ma este átmentem Etelkához, és végre egy kiadósat beszélgethettem vele is, és kicsit megnyugtatott, bár azt mondta,hogy Martin és köztem nem lesz semmi, maximum egy jó barátság. No de előfordult már az univerzumban a barátok közötti közelebbi kontaktus -milyen szép alliteráció!-, aminek én is példája vagyok, nem kell messzire menni, itt van Bayusz vagy Zoli2. Mindez anélkül, hogy a kapcsolat sérült vagy átalakult volna. A lényeg: hazafelé már mondhatni jókedvűen jöttem, és a benzinkútnál is kedves voltam. (Mivelhogy az utóbbi két napban a hangulatomra jellemző volt az undokság, hidegség, kedvetlenség.) Etelkának is mondtam, hogy terveim szerint amikor hazajövök, akkor bekapcsolom a gépet, lecsekkolom a lecsekkolnivalókat és sírok egy jóízűt. Ehelyett a legnagyobb megrökönyödésemre volt egy új levelem. És Tőle jött!! El sem akartam hinni. Úgy kezdte persze, mint annakidején Ő, akit nem nevezünk nevén itt a blogban. Mindkettejüknek az volt az üzenetem eleje, hogy nem tudom, emlékszik-e még rám, és persze mindketten úgy kezdték a választ, hogy hát persze, hogy emlékeznek, hogyan lehetne engem elfelejteni. Na erről ennyit. Egyébként semmi olyasmi nem volt a levélben, amit szívem szerint vártam, de az agyammal úgysem számítottam rá, csak ilyen általános dolgok. Nekem mégis könnyebbé tette a lelkemet. Úgyhogy:

Jetzt steh ich hier
Und ich hör' nicht auf zu lachen
Die Welt gehört mir
Und der Rest meines Lebens beginnt

Szuvenir

Ma nagyon jól éreztem magam! Egész nap csak lebzseltem, olvasgattam, lustálkodtam ilyesmi. Aztán este átdzsaltunk Siófokra, ahol találkoztam Bayusszal, elváltunk anyuéktól és bementünk az Mtv Icon koncertre. Én a Supernemet vártam a legjobban, de a többi is jó volt, leszámítva azt a szőke csajszit. Anyuéknak meglepő módon a Subscribe tetszett a legjobban, no meg persze az EDDA, de mindent egybevetve az egész nagyon hangulatos volt. A koncertek után találkoztam Fánival és a többiekkel is, és kulturáltan megvitattuk, kinek hogyan tetsztett a műsor. Nyilván nem a Fáni miatt meglepő a kulturált hangnem. Aztán ezek otthagytak, és elkezdtem egyedül kolbászolni. Rengetegen voltak, nagyon jó volt a hangulat mindenhol, de mégiscsak egyedül voltam, ígyhát leparkoltam egy kerítésnél lesz-ami-lesz alapon. Megjelentek anyáék, és velük is eldiskurálgattam az estéről. Ők már menni szerettek volna, dehát csak nem hagyhattam ott azt a jó kis estét kihasználatlanul. Gyorsan felszívódtam hát, és megint elkezdtem kolbászolni. Bementem az egyik pubba, és annak az ablakán keresztül láttam ilyen Jägermeisteres pólókba bújt egyéneket, akik mindenfélét osztogattak. Gyorsan odamentem hát, és megkérdeztem hogy mit is csinálnak ők voltaképpen, és hogy kaphatok-e én is Jägeres sapit. Azt mondta, a játékhoz ketten kellenek, és ha szerzek valakit, és játszik velem, akkor lehet kapni sapit. Gyorsan körülnéztem, de mindenhol csoportok álltak, vagy csajok. De egy csajjal már csak nem akartam odamenni. Elkezdtem szélesebb körben is fürkészni, és akkor megláttam egy aranyos srácot ácsorogni egyedül. Odamentem hozzá, és eldaráltam, hogy mi a problémám, és hogy hogyan tudna ezen segíteni. Közölte, hogy nem magyar (hát persze!!), hanem osztrák. No, akkor gyorsan németül is elmondtam, mielőtt a marketingesek szublimáltak volna, és odamentünk hozzájuk. Kaptunk egy kupica Jägert és egy ilyen bugyuta ügyességi feladatot. Mivel a csávi gyorsabban oldotta meg a feladatot, ő kapta a sapkát, én meg ilyen virágfüzért. Csalódott voltam. Ő nem vette észre, hogy én nem kaptam sapit, de erre hamar felhívtam a figyelmét. Nekem adta, hát persze. Aztán megkérdezte, hogy iszom-e valamit, és én kértem még egy Jägert. Ő egy sört kért magának és 1400 Ft-ot fizetett. Ezt csak zárójelben kívántam megjegyezni, hiszen baromi drága volt! Nyilvánvalóan a sör nyomta meg annyira :P . Elkezdtünk beszélgetni, és én -mint mindig- nekiálltam áradozni a németekről, amit eléggé homlokráncolva hallgatott, kicsivel később közölte, hogy nem nagyon kedvelik a németeket. Én csak akkor világosodtam meg! No persze, csak akkor mondta, hogy Burgenlandból jöttek. Valószínüleg, amikor megkérdeztem még a legelején, hogy 'Bist du deutsch?', akkor ő azt értette, hogy ' Sprichst du deutsch?' és arra mondta, hogy igen. Mondtam neki, hogy menjünk ki a tömegből és a zajból, ígyhát lementünk a partra beszélgetni. Megosztotta velem, hogy azért ácsorgott ott egyedül mert elvesztette a haverjait. Az előbb meglátott kettőt közülük, de mire utolérte volna őket, azok felszívódtak a tömegben. Ezt többször felhozta, hogy nincsenek meg, és megkérdeztem, hogy van-e kulcsa a szobához. Letörve közölte, hogy nincs, és 'rosszul esett neki', hogy megemlítettem annak a lehetőségét, hogy ha hazamegy, akkor ott fog ülni a szoba előtt, és várja a többieket, vagy már otthon lesznek a kis pajtásai. Azért írtam idézőjelbe, mert ekkor kicsit megtaszította a vállam, amivel valamivel közelebb került, és folyamatos fizikai kontaktusban voltunk. Nagyon kellemes volt a közelében lenni.Elmeséltem neki, hogy szeretem a német zenekarokat, és ő is nagyon odvan a Ramms+einért, az Ärztéért ( a Schrei nach Liebe a kedvence), Falcot imádja (főleg a Jeanny-t). Ezen kívül megvitattuk a focit, nagyon otthon van a magyar fociban is, a Manchester United egyébként a kedvence. Ő is szereti a történelmet, de ő is megbukott egyszer. Igaz, nem töriből, és nem ismételt évet, mert ő az érettségin bukott meg -franciából- és októberben bepótolhatta. Eléggé átfogóan megvitattuk a dolgokat, a 29€-s szállásukat összevetettük a mi 60€-ért kínált szállásunkkal meg ilyenek.A gazdasági világválságtól kezdve Gyurcsány Ferencen át egyészen egy kurváig, aki fél órára 5000et kért volna tőle, és közvetlenül előttem ment oda hozzá, mindent megvitattunk. Martin nagyon aranyos volt végig. 29 éves és egyébként ügyvéd, de amikor ezt meghallottam -magamban- alig hittem el. Egyáltalán nem utalt erre semmi a külsejében. Aztán átölelt. Én végig bíztattam a szememmel, amíg egyre közelebb került hozzám, de olyan kis félénk volt, hogy végül én csókoltam meg őt. Fantasztikus volt! Annyira tetszett nekem, és olyan jó volt vele! Nyilvánvalóan nem fogok vele többet találkozni, és sajnos olyan kevés időt tölthettünk együtt, de láttam, hogy én is nagyon tetszem neki. De tényleg nagyon félénk volt, viszont annyira közel szeretett volna lenni hozzám, olyan édes volt, ahogy hozzámbújt. Pontosabban, ahogy összebújtunk. Olyan jó volt. Aztán anyuék elkezdtek hívogani, és 2 órakor kértem még egy fél órát. Azt nagyon hasznosan töltöttük, tényleg nem tudok rá mást mondani, csak azt, hogy csodálatos volt. Az illatát még érzem itt a kezemen, de ez el fog múlni, és sajnos még nem találtam meg a módját, hogy hogyan őrizzek meg ilyen illatokat. Olyan tiszta és férfias. Semmi édes, semmi savanyú, semmi friss.Semmi hivalkodó. Tiszta és férfias. Nagyon tetszik. És borostája is volt, és azt annyira szeretem, amikor megcsókol egy borostás fickó, mert még mindig bizsereg a szám körül, ahogy összedörzsölte. Aztán elmúlt az a fél óra is, és elindultunk visszafelé. Elkísért egy darabon, de végül eljött az elkerülhetetlen. Nagyon nehezen váltunk el. Beírta a nevét a telefonomba, hogy vegyem fel a Schülervz-n, de rákerestem, és nem találtam, pedig azt mondta, hogy fent van! De Facebookon találtam egy ugyanolyan nevű embert, remélem, ő az, írtam is neki. Remélem, nem félévente nézi meg a Facebookját, ha ugyan az az övé az. Hát nem tudom. Remélem azért, hogy látom még, mert nagyon tetszett külsőre is és belsőre is. Szerintem teljesen összepasszolnánk, ha egyáltalán.Talán ez volt a legnagyobb kalandom ezen a nyáron. De ez olyan szép és fájdalmas. Mivel nekemadta a sapkát, amit szereztünk, én nekiadtam a virágfüzért, egyszerűen csak a nyakába akasztottam, aztán megkérdezte, miért adtam neki. Egy szót mondtam csak: Szuvenir.

Rettegés

Azt hiszem, tényleg igazam volt abban, amit Bayusznak mondtam. Amikor éjszaka beszélgettünk kicsit, rákérdezett, hogy miért van az, hogy ennyire ragaszkodom anyuhoz. Hogy sokszor nem megyek el velük találkozni, mert az anyu egyedül lenne otthon. Elgondolkodtam a válaszon, és azt hiszem, itt, a blogon is napirendre vettem ezt a gondot. Nagyon félek. Attól, hogy egyszer valaki a családomból nem jön haza. Persze, ettől mindenki fél valamennyire, de azt hiszem, én ezt túlzásba viszem. Rettegek. Sokszor sírok, amikor egyedül vagyok, mert nem tudom, mi fog történni a távollevőkkel. Egy ideje ez már az álmaimban is jelen van. Nagyon sokszor, szinte minden este a fogaimmal álmodom.Általában kihullanak. Először, az első időkben még csak egy-kettő esett ki, de mindig egyre több.Tegnap már jóformán az összes kihullott, egy dobozkába gyűjtöttem.Alig maradt pár darab mutatóban. Nagyon aggaszt ez az egész. A fog egy elég jelentőségteljes szimbólum az álmokban. Sajnos nem túl pozitív. Most bemásolok ide egyet, a sok baljóslatú jelentése közül:
Fog:
Ha egészséges: nagy önbizalom, magabiztosság,szexuális erõ, kiegyensúlyozottság. Ha kiesett: félsz az elmúlástól, az öregedéstõl, feleslegessé válástól, magánytól, jelentheti rokon halálát is. Nõknél a kiesett fog: félelem szüzesség elvesztésétõl. Mindenképp valami fontos értéknek az elvesztését jelenti. Ha kihullott sok vagy minden fogad: félelem, szorongás. Ha ez utóbbi visszatérõ álomként jelentkezik: nagyfokú szorongás. Akinek nincs: kiszolgáltatottság.

És ez bizonyíték arra nézve, hogy tényleg valami baj van velem. Nem normális, hogy ennyire rettegek. Nem hiszek benne, hogy ez jóslás értékű lenne, de mi van, ha mégis jelent valamit? Hogy tényleg történik valami a családommal? Na persze, erre gondolni sem szabad, hiszen, ahogy Etelka mondaná, még a végén bevonzom magamnak, és katasztrófát okozok a szeretteim között, amit nyilván senki sem szeretne. És olyan lelkiismeret furdalásom van, amikor veszekszem valamelyikőjükkel, leginkább anyuval. Tegnap is sírt miattam a kocsiban, mert nagyon dühös voltam, ráadásul még igazam is volt, ez meg még jobban felbosszantott, úgyhogy elég csúnyán viselkedtem. Nem tudom, mi van velem, alig várom, hogy Etelka hazajöjjön Krétáról, és elmondhassam neki ezt az egészet, mert lehet, hogy ő tud segíteni, de ha nem, legalább elküld egy pszichomókushoz. Szükségem lenne rá, azt hiszem.

Élménykavalkád

Nem mintha nem lett volna időm. Baromira ráérek mostanában. Már eltelt a nyár fele, és még mindig nem történt semmi izgalmas. Najó, nem unatkoztam, amíg Bari meg Elvira ott voltak nálam, de amikor lejött Etelka, és megkérdezte, hogy mi újság csajok a válasz igencsak elgondolkodtatott. Feleletül ugyanis Elvira elmesélte, hogyan mentettünk ki a viharosan háborgó hullámok közül egy átélten fuldokló, kapálózó katicabogarat. Ez volt a hét eseménye. Itt jöttem rá, hogy ez aztán az élet. Amióta Elvira is elment (akivel sikerült egy nagyon görbe, szinte már-már kerek estét csapnunk...) nagyon egyedül vagyok. Egyszer mentem a Nórival sétálni, meg az unokatesójával, de ők annyira nem akartak messzire menni, úgyhogy nem tartott nagyon sokáig. Utána viszont találkoztam az írekkel, akikkel nagyon jót beszélgettünk, és úgy érzem, ha bemelegszem, egész jól beszélek angolul. Egy barátságos-iszogatós-zenegép-mellettünk-üvöltős eszmecserét kényelmesen fenn tudok tartani. Ja, és tegnap voltunk vásárolni és vettem egy nagyon tetszős NIKE cipőt, egész jó áron. Már épp ideje volt egyébként, mert a másik félcipőm elkezdett beázogatni. Holnap viszont megyünk csúúszdaparkbaaa, és remélem, az is nagyon jóó lesz!!(Feltéve, ha nem lesz fennakadás...). Aztán este lehet,hogy lesz valami összeröffenés, ha nem dőlök ki a szüntelen élményektől, jó lenne látni a baráti arcokat. Főleg az után, hogy hétvégén senki nem akart velem beszélni...piff. Na, majd jelentkezem