Szomorú vasárnap

Most hirtelen olyan de olyan rossz hangulatom lett. Bariékkal megosztottam a bánatomat, kétségeimet, és ezt találtam a youtube-on:

És pont vasárnap van. Nahát. Egyesek öngyilkos dalnak hívják, de azért szerintem ott még nem tartok. Az egyik legismertebb magyar dal, amit a legtöbbször dolgoztak fel külföldiek a mieink közül. Szép, szép, sírós.

Bari ű-je

Túúdom, megígértem, hogy feldobálom a karácsonyos képeket, dehát nincs itt a csatlakozó! Hát úgy nem lehet! Mostanában elvesztettem az ars poeticamat, a becsületes megtaláló nálam jelentkezzen! Nagyon sokat kéne a szünetben tanulnom, ehhelyett egész nap hont foglalok, németet is. Pedig összesen kb. 50 oldalt kéne körmölnöm, abból 20at németül. És még hozzá sem kezdtem. Ebből az a szomorú, hogy 30at meg is kéne tanulnom. A maradék bakfitty. Holnap kimulatozom magam, reggel megyek Bodiesra (már régóta tervezzük), utána korizni (tavaly nem is voltam!) aztán ha még lábra tudok állni, akkor Supernemre is elcsattogok. Bár a koncertnél igencsak rezeg a léc, nem tudom, hogy hogy leszek. Rádaásul erős hasfájás is leselkedik rám, amivel biztos, hogy nem megyek örjöngő punkok közé. A képekkel még tartozom, és nagyon fáradt vagyok. Mint mostanában mindig. Kiváncsi vagyok, vajon az új ágybetét segít-e kipihenni magam. Aranyos dolgokat kaptam karácsonyra, telefont, kosos mamuszt, energiaforgató ágybetétet, könyvutalványt, zoknikat, csokit persze, hipermájer számológépet, és fehérneműt. Jól érzem magam, eltekintve attól, hogy a tanulás kezd a fejemre nőni. NAGYON, és HIRTELEN.

(Megj.: Nem tuodom, észrevette-e valaki, hogy egyetlen hosszú ü van a szövegben, azt az egyet Baritól kaptam, mert ezen a tetves laptopon nincsen.)

Szalagavató

Azt tapasztaltam, hogy fáj. Tényleg. Emlékszem, amikor megbuktam, egyáltalán nem bántam. Egy pillanatig sem. Most, két és fél évvel később, amikor ott álltak egy sorban, csillogva-villogva, ragyogva, kosztümben...Szóval belesajdult a szívem, be kell hogy valljam. Nem tudom, hogy miért, hiszen nem éreztem jól magam közöttük, de mégsem volt felemelő érzés. Erről nem is ejtenék több szót. Ádám olyan aranyos volt, amikor ezt elmeséltem neki. Átölelt, és megnyugtatott. És tényleg sajnálta. Szalagavató után elmentünk Retro77-be, ahol én kb. 10 percet töltöttem (azt is a mellékhelységben). Nagyon finom welcome drinket kaptunk egyébként valami áfonyalikőr volt vagy mi, meg ittam még ezt-azt, de nem az a lényeg. Baromira fájt a lábam, fáradt voltam, minden bajom volt. Amíg Ádámra vártam a Nyugatinál majdnem elaludtam, és betalált valami TV2-s csóka,hogy nem tudok-e olyan embert, akinek súlyos családi problémái vannak. Elbeszélgettünk egy kicsit, de olyan érdekes volt! No mindegy. A szalagavatós videókat nem tudtam feltölteni ide, úgyhogy jobb híján Youtube-on van fent, csak arra kell keresni, hogy Gundel Szalagavató 2008. Ennyi. Egy csomó mindent akartam írni, de valahogy elment az ihlet.

Vizsga

Reggel, mint szokásosan kis spéttel indultam, de azért még elkaptam a vizsgára igyekvő csoportot. Az egyik fiú szívesen cipelte a fejenként kétkilós szótáraimat, hálás vagyok érte, hazafelé így is magamnak kellett hoznom. :( És elhagytam a cigimet is útközben valahol. No de vissza. Odaértünk, körülnéztünk, szövegértéssel kezdtünk. Itt még azt hiszem, nem lehet azért olyan sok gond. Szünet, kimentünk, megbeszéltük, hogy kinek hogy ment meg ilyenek. Aztán jött a hallás utáni. Amikor bementem a terembe, a vállammal végigvittem az összes nyitott bukóablakot, amik a sötéttítőfüggöny mögött álltak lesben. Ahogy a végén átfutottam, reményeim szerint minimum 10 pontom lett a hallás utánin, ami jó lehet, mert 7 kell a sikeres vizsgához. Mármint egy részletéből. Akkor lementünk dohányozni, és amikor visszaértünk, a kabátom csak ledobtam az asztalra, és elmentem mosdóba. Mikor visszaértem, már kezdődött az utolsó, a rettegett fogalmazás. Megint levittem az egész sor ablakot, mert nem is én lennék. Ezután eltávolítottam a kabátomat az asztalról, és alatta volt egy DSDs mappa. Az jutott eszembe, hogy lehet, hogy annyira siettem volna a szünet elején dohányozni, hogy nem adtam be az előző feladatot? Felkaptam, és robogtam a tanári asztal felé, leraktam, és visszaültem a helyemre. Klötzke úgy nézett rám, mintha azt próbálná kideríteni, hogy milyen mértékű az elmekárosodásom. "Ezt most miért adtad vissza? Ez a feladat..." Körülnéztem, és jé, tényleg, mindenkinek volt. Csak gratulálni tudok annak a Humor Haroldnak, aki betette a kabátom alá a mappát. Elhangzott az utasítás, hogy kezdjük el. Kinyitottam, és benne voltak a vonalazott lapok és a lepecsételt piszkozatnak való papír. Gondosan átforgattam még egyszer és mégegyszer. Nem találtam feladatot. Most vagy itt ülök 120 percig, és szabadúszóként kreálok valami zseniálisat, vagy ismét magamra vonom mindenki figyelmét a nyomorommal. Feltettem a kezem, és jeleztem a hiányosságot. Végül kaptam feladatot én is, és valamit sikerült is összetákolnom, remélem, megállja a helyét, mert nem akarok többé ilyesmiket németül írni. Ha ez a vizsgám meglesz, nem kell magasabbra másznom németül, kezdhetek valami új nyelvet jövőre. Talán olasz vagy spanyol. Portugál? Egy biztos: franciát nem. Még bőven van időm ezt eldönteni, hiszen márciusban jön meg az eredmény. Szülinapomra, remélem, jó híreket kapok. Még hátravan a szóbeli, amitől egyáltalán nem tartok, hiszen csak beszélni kell, ráadásul egy általam választott témáról, úgy, hogy a fontosabb gondolatok vázlatpontokként a támaszaim lesznek az előadásom alatt. Ezt még egy betanított majom is meg tudná csinálni. (Feltéve, ha németül való beszédre van betanítva...na ebbe nem merülnék bele.). Aztán hazaértem, beszélgettem kicsit Etelkával (mert pont itt volt), aztán ledőltem. Először becsörtetett a Hapi, és bekapcsolta a gépét. Felrezzentem. Kiment, egyedül maradtam a lakásban. Már majdnem visszaestem az álmomba, amikor felhívott Ádám. Megest felrezzentem. Beszéltem vele, kezdtem visszaaludni, amikor a Vodafonenak jutottam eszébe. Remek. Ki lehet találni, mi tortént. Csukódott a szemem, amikor (két hónapja nem beszéltem vele!!) apának kezdtem hiányozni! Ilyen nincs! Megkért, hogy mondjak el pár dolgot a főnökasszonyának, németül (épp aktuális volt, negyedízben felébresztve, hárpiásosan, félálomban). Már nem reménykedtem abban, hogy alhatok, amikor megint üzenetem jött. Jó, igaz, azt vártam, hiszen meg volt beszélve. Ez csak kicsit zökkentett ki áhított tevékenységemből. Ezekután megjelent a kedves testvérem, rámkapcsolta a villanyt, én nyöszörögtem, lekapcsolta, puffogott. Berobogott az országban tartózkodó szülőm, és ő is nekiállt velem veszekedni. Nem a megtörténés sorrendjében írtam le, mert most jutott eszembe, hogy mi mi után történt, de hiszen félálomban voltam végig. A lényegen nem változtat: a Világ ellenezte a délutáni szunyókálást. Felkeltem hát, és belvetettem magam a családi életbe. No ennyi mára. Izgalmas nap volt, de túl vagyok rajta végre! Ja és a Halkirálynő kedvenc részéhez jutottam: Mogorva nyár. Ez az egyik legjobb része a sorozatnak. Még Reiner képeslapját találtam benne. Hogy azt mennyit kerestem! Most meg bekerült a dobozba, és nem érdekel. Hát igen, mondhatnám közhellyel: más szelek fújnak, fordult a kocka és még van egy csomó másik. De mint tudjuk, utálom a közhelyeket. Ennyi.