All together

Végre kiderült, mi volt a bajom, és már meg is gyógyultam belőle. H1N1 vírusom volt, az bujkált bennem már egy ideje, az rontotta meg napjaim. Az iskolába nem mentem be már az utolsó héten, végig átélten haldokoltam. Egy hétig csak feküdtem, és semmi értelmeset nem csináltam. Aztán jött a karácsonyi készülődés, abban segítettem hellyel-közzel. És eljött a karácsony. Ilyen rossz szentesténk még nem volt. Az eleje tökéletes volt. Fantasztikus vacsora, szép és hasznos ajándékok, játék a családdal...És jött a telefon a Hajnitól: folyik a víz a ház falából. Gyönyörű! Anyáék egyből lementek, és kiderült: mind a három szinten bokáig állt a víz, mert nyitva maradt a felső szinten az ajtó, a csövekben a víz a nagy hidegben megfagyott és csőrepedés következett be. Még nem volt olyan az életemben, hogy anyáék nem voltak itthon szenteste éjszakáján. Olyan üres volt minden, el voltak keseredve, hallani lehetett a hangjukon,és persze ez minket is lelombozott. Meg az, hogy nem volt lent villany, se fűtés, anyáék egész éjszaka a sötétben dolgoztak étlen-szomjan, hidegben, és itthon meg rogyásig volt minden sütivel, tele a hűtő kajával, meleg és fényár...és ez olyan rossz érzés volt. Mire hazajöttek valamelyest megjavult a hangulatuk, és így mi is megnyugodtunk kicsit. Aztán voltak nálunk a Pali bácsiék, meg a Gabi bácsi, aki kicsit felzaklatott egy könyvvel, amit hozott. Tegnap egész délután a Kedvessel voltam, és nála is aludtam, és azt hiszem, nála nagyobb ajándékot nem is kaphattam az élettől. Igyekszem úgy viselkedni, hogy megmaradjon nekem, mert, bár nem sok időt töltöttünk eddig együtt, úgy érzem, hogy ő a másik felem. Aki ezt nem képes elfogadni, mehet Északnak. Vagy amerre akar. És ma materializálódott bennem a gondolat: amint sikerült nagyobb lakásba költöznünk és lesz is pénzünk és hátterünk, kihozom a kisebb testvéreit az intézetből. Nem maradhatnak ott. Igyekszem majd megteremteni a körülményeket, persze nem tudunk majd nekik mindent megadni, de az is jobb lesz annál, ahol most vannak. Tegnapelőtt anyu megkérdezte, hogy nem kéne-e nekem valamit tanulnom is. Ó, mein Gott! Komolyan megfeledkeztem erről! Szóval kitaláltam,hogy a 22 tételre rászánom ezt a három napot. Aha. Ahogy én azt elképzelem. Reggel kilencre hazaértem a Kedvestől, és olyan reggelit rittyentettem magamnak, hogy utána már csak eldőlni volt erőm. Jó, gondoltam, délig alszom, és utána még mindig van egy fél napom. Szóval délután kettőkor kimásztam az ágyból, és éppen bekapcsoltam a gépet, és kihordtam a füzeteket, amikor csengettek. Etelka volt az. Nem ugrottam neki a tanulásnak. Amikor másfél óra múlva elment, gyorsan összeszedtem magam, leültem a géphez, leírtam négyet az EU megalakulásának öt okából, amikor csöngettek. Levente barátom érkezett hozzám látogatóba, akit születésnapunk óta nem láttam. Elbeszélgettünk vagy két órát vele is, megtudtam, hogy mi folyik az ő háza táján mostanság, én is elmeséltem az eseményeket magam körül. Jó volt végre látni az arcát. Amint elment hatalmas lelkesedéssel álltam neki a tételeknek, egyet sikerült is úgy kb. két óra alatt megírnom egyet. Wow, micsoda teljesítmény! Csak gratulálni tudok magamnak! És persze még előttem van a rengeteg pótlás. Sajnos, nem jött jól ez a betegség. Nagyon hiányzik az az egy hét. Még úgy is rá fog menni egy hétvégém, hogy csak törit, marketinget, szállodát és földrajzot másolok. Soksok hajrá nekem! Szilvesztert meg kíváncsian várom, most lesz pár ember, akit én sem ismerek, azon kívül meg a létszám is jelentősen emelkedett. Sajnos kénytelen voltam bizonyos dolgokat lefektetni, de szerintem vagyunk olyan intelligensek, hogy ezt mindenki el tudja fogadni. Ja, és végre a kezemben van A JEGY! :) Boldog mindent mindenkinek, akinek még nem mondtam!

Ezt pedig ajánlom minden szerelmesnek, de főleg az enyémnek!

Már megint?

Én nem értem, mi van a szervezetemmel. Régen olyan büszke voltam rá, hogy nagyon ritkán betegszem meg, és csak rövid időre, de ami most megy...az már kicseszés. Két hete voltam beteg, három napot mulasztottam az iskolából. Ma megint hazaküldtek, mert nagyon fájt a fejem. Nos, a fejfájás többé-kevésbé elmúlt, amikor elkezdtem hányni. A gyomrom is rendbejött valamivel később, mostmár a torkom van bedurranva. De nem akárhogy. Nem bírok beszélni sem. Mi a fene folyik itt?? Már nem vagyok vasból, úgy tűnik. A másik dolog, ami aggaszt: hogy a fenébe fogok igazolást szerezni? Orvosom nincs, az ofőtől meg már pofátlanság lenne több igazolást kérni. Úgy tervezem, holnap beiratkozom a felnőttorvoshoz. Már ha megtalálom, akit keresek. De hogy fogok elmenni oda, ha azt sem tudom pontosan, hogy hol van, hogy hívják, mikor rendel és egyáltalán felvesz-e. Ez majd holnap kiderül. Ezúton elnézést kérek a dél körül a Jászai Mari téren tartózkodóktól a látvány és hangeffektek miatt, amiben részesítettem őket egy csatorna fölött görnyedezvén. Lázam viszont egész nap nem volt. Most vagy nincs akkora baj, vagy a szervezetem meg sem próbál küzdeni a miazmák ellen. Feltéve, ha ezek azok, és nem a hajnali biziklizgetés eredménye. Még az is lehet, hogy akkor fáztam meg. Végülis, kabát nem is volt rajtam. No mindegy, most folytatom a haldoklást, és továbbra is értetlenül állok anno made of vas szervezetem látható gyengesége előtt. -.-

Őrültek

Kezdem tegnapelőttel. Szóval mostanában rákattantam az állatkertezésre, és péntek éjszaka sikerült fél négyig fentmaradnom. Csak gratulálhatok magamnak. Másnap reggel nyolckor keltem,hogy végezzek a takarítással és találkozhassam Zolival. Szóval négy és fél óra alvás után nekiálltam rendet rakni, ruhákat hajtogatni, ablakot pucolni, dísztárgyakat portalanítani -az összes kisautómat és a piásüveg-gyűjteményemet is-. Mire ezzel végeztem, már délután három volt, gyorsan elmentem hát fürdeni, hajat mostni meg ilyesmik, négykor Zolinál voltam. Lehet, hogy fél háromkor fejeztem be a takarítást? Végülis mindegy. Én már reggel mondtam neki, hogy elmennék Tomihoz a Mom parkba, mert megígértem, hogy meglátogatom, de mire megérkeztem hozzá,csak egy délutáni alvásra bírtam gondolni. Ő meg azt mondta,hogy bármi jobb lehet, mint otthon dögleni,mert ő tele van energiával, és nem akar bezárva lenni és menjünk menjünk. Kénytelen-kelletlen összeszedtem magam, és elindultunk. Fogalmam nem volt, hogy hol kell leszállni a 105-ösről, de szerencsére Kedvesemnek jók a megérzései, és jó helyen szálltunk le. Elkezdtünk kóvályogni, közben vacsiztunk egyet, végül csak megérkeztünk, és jó volt Tomit újra látni. Elmeséltem neki a frissen olvasott viccemet

(A szoftveres, a hardveres és Bill Gates mennek autóval, ami egyszercsak megáll.
- Szerintem kifogyott a benzin- állapítja meg a szoftveres.

- Szerintem elromlott a motor- mondja a hardveres.

- Szerintem szálljunk ki és üljünk vissza- javasolja Bill Gates)

Ezek után elindultunk a Nyugatihoz, hogy találkozzunk Marcsival, de ő késett, ezért addig elmentünk Etelkához. Végül befutott a késő is és vásároltunk valami alkoholt. Azt elpusztítván bedzsaltunk Morrison's-ba, és meglepően jól éreztem magam. Bent még megittunk egy-egy Tequilát, meg Zoli szorgalmasan küldözgette a pálinkákat. Egyszercsak, amikor épp az udvaron ücsörögtem, leguggolt elém, és olyan szerelmi vallomást tett, hogy én majdnem lefordultam az alkalmatosságról, amin épp helyet foglaltam. Tegnap egyébként nem tudom, mi volt velünk, de valahogy eléggé felizzot a szerelem, vagy mindketten egyszerre ijedtünk meg, mert elég gyakran biztosítottuk egymást a szerelmünkről, na meg az a monológ, amit említettem! Én sose gondoltam volna, hogy valaha valaki így fog engem szeretni! És hogy Reiner után még szeretni fogok valakit egyáltalán. És lőn! Marcsiért fél egyre jött a taxis barátja, aki elvitt minket a Forgách utcáig. Már egy ideje beszéltük, hogy nagyon éhesek vagyunk, de nincs nálunk pénz, és otthon sincs semmi kaja. Zoli kitalálta, hogy ő milánóit akar enni. Csodálatos-gondoltam magamban- és ezzel mit tudok csinálni? Hát menjünk tescozni. Na persze. Majd én, éjszaka közepén tescozok, hogy utána még főzzünk meg ilyenek...Végül is belementem. Bringával indultunk el, de nem kellett volna. Én Zoli háta mögött álltam, és a lábaim nagyon fájtak. Ami azt illeti, még mindig fájnak. A karjaimban is izomláz van a görcsös kapaszkodástól. Mindenem fáj, mintha összevertek volna. Plusz fázott a kezem is -de csak odafelé, mert visszafelé odaadta a kesztyűjét-, meg el is estünk egyszer majdem, szerencsére mindketten gyorsan reagáltunk -én katapultáltam a fedélzetről, Zoli megkönnyebbült-. Aztán én vigyáztam a bringájára, ő meg gyorsan bevásárolt, és vissza. Baromira rossz volt a lábamnak. No végül visszaértünk, és a Drága nekiállt főzni. Negyed négyre készült el. De képes volt hajnalban nekiállni milánóit főzni. Esküszöm, nem normális. El sem hiszem. De én így szeretem őt. Szóval reggeliztünk vagy inkább hajnaliztunk, és olyan elégedetten és hullafáradtan zuhantam az ágyba, hogy amint párnát ért a fejem, elment az adás, se kép, se hang. Ma meg már semmi értelmeset és kimerítőt nem csináltam. De nagyon nagyon BOLDOG vagyok!

Mozart!

Ziziékkel ma voltunk megint színházban, és ez a darab is nagyon tetszett, azt hiszem, többet kéne kulturálódnom. Szánom-bánom, de nem tudom, hogy a színpadon látott történetnek mennyi köze van a valósághoz, ennek utána fogok nézni. Múlt héten végre túl lettem a szalagavatón, hála az égnek. A ruhák körüli botrány még mindig tart, nem tudom, mikor lesz vége. De mindenki azt mondta, hogy nagyon szép voltam én is, a ruhám is, a tánc is (annak ellenére,hogy a keringőt is és az osztálytáncot is elrontottam) meg az egész együtt. Sajnálom, hogy az utána lévő este úgy sikerült, ahogy, meg a következő is, de mostmár mindegy. Azt érzem egyébként, hogy egyre távolodom itthonról. Mindig csak a szart kapom. Egyáltalán semmi szükség rám itt. Velem mindig csak a baj van, ugyanazok a szövegek állandóan, tanulni nem lehet nyugodtan, Zolit utálják, akkor meg vajon miért tartanak itt még mindig? Mert a magam részéről -kimondom, nagyon csúnyán hangzik, de kimondom- érdekből vagyok itt. Mert egyelőre még nincs hová mennem. Pontosabban van hová, csak a hogyan nem megoldott. De amint lehetőségem lesz, itthagyok mindent. Most így érzem. Oda megyek, ahol szeretnek. Nem véletlen a mondás, hogy 'oda húz a szíve'. Pont ez van most. Ez a bejegyzés nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Holnap meg három inkvizíció is vár rám. Mindegyik szánalmas lesz.