B R A V O P U N K S

Punkverräter! #5

Végre hozzájutottam a folytatás lehetőségéhez. A részleteket később. Most még a koncert.

Szóval ahogy ott álltam középen, néha a pogóban néha meg csak úgy lötykölődve, egyszercsak egy sikítás hangzott fel a hátam megett, és valami vizes landolt a nyakamban. Rögtön tudtam mire vélni: ez nem lehet más, mint az én kis pajtásom: Bari!! Denagyon megörültünk egymásnak! Mint a mesében! MInden jóra fordult! Elkezdtük megvitatnil, hogy kivel mi történt, de Farin beleszólt: most tengert csinálok belőletek: 'mindenki emelje fel a kezét, és hullámozzon arra, amerre mutatok!-....-....- Jó, akkor most balról jobbra, jobbról balra, hátulról előre, előlről hátulra, bentről kifele, kintről befele stb. Jó,akkor most ugyanezt meg tudjátok-e csinálni a hangotokkal is? És megcsináltuk. Okés, akkor most guggolással. Úgy is ment. Akkor most, hogy ennyit ugrabugráltunk, mindenki foglaljon helyet. Úgy ám, mindenki!' És a 8000 ember fogta magát , és leült. Mi is.Akkor láttuk, hogy akinél transzparens vagy zászló van, most lobogtatja meg, ők meg szépen elolvassák őket. Egymásra néztünk, és lemondóan legyintettünk. Nem tudhattam én ezt előre! Addigra már mindegy volt.Aztán lassan, halkan elkezdték játszani az Unrockbart, és én mondtam Barinak, hogy szerintem nem kéne teljesen leülni, mert mi van, ha hirtelen fel kell pattanni?? És (mint utóbb kiderült, nagyon bölcsen) felguggoltunk az ülő helyzetből. És elérkezett az első refrén, Farin elkiáltotta magát: AUF!!És mindenki felpattant, folytatódott a buli. Aztán jött a második versszak, megint leültetett minket, mi megint guggoltunk, és megint felállított a refrénnél. Tornáztunk, nu. Még játszottak egy darabig, és egyszercsak szépen megköszöntek mindent, és leléptek. Persze szépen visszatapsoltuk őket. Megjelent a Szőke, és megkérdezte: szeretnétek, ha játszanánk még nektek egy kicsit? -IGEEN-Akkor mondjátok szépen: Légyszí, játsszatok még nekünk egy kicsiiiiit!-(és mi engedelmesen elkántáltuk)-Ok, ich brauche noch Bambiaugen!-(és mi Bambiaugennel mondtuk)-Ez nem elég, nem láttam mindenkinél, nem volt meggyőző!-(és újra, mindenki)-Najó...És megint játszottak pár számot. Már nem tudok pontosan visszaemlékezni,de innentől általam is ismert számokat adtak elő, aztán megint elhagyták a világot jelentő deszkákat. De a furmányosabbak (mint Bari meg én) a lámpából olvastak,ami fel nem kapcsolódásával azt jelezte számunkra, hogy még visszajönnek. A németek is hittek ebben, úgyhogy bőszen énekelték a 'Wir wolln die Ärzte sehn' szövegű nótácskájukat. És igen! Rod visszatért egy szintetizátor kíséretében, és lejátszott valami dalt. Ez mindenkinek tetszett, és éppen nagyban élveztük a muzsikát, amikor két lombos faág belopakodott a színpadra. Egy hosszabb, keskenyebb, meg egy rövidebb, dúsabb. Rod mormogott valamit,majd a közönséghez fordulva ezt kérdezte:'tud valaki bokoru? Mert én nem. Te tudsz? Lefordítanád, nem értem, amit mond...' Aztán elkezdtek valami számot, valamivel később berobogott két stábtag, és kivitték a zöldséget. Mit ad Isten, Béla és Farin volt mögöttük (ki gondolta volna?!) Én már nagyon jól éreztem magam, és táncikáltam is, Bari is feloldódott végre. Kezdtük elfelejteni a stresszt, az izzadtságot,a fáradtságot, minden gondunkat és bajunkat, amikor elkezdődött a Vorbei ist vorbei c. szám, és bevetettük magunkat a körtánccá alakult pogóba. Amikor vége lett a számnak meglepetten konstatáltuk, hogy a zenekar már nincs a helyén. Ebben a pillanatban 8000 ember felnyőgésének kíséretében felkapcsolódtak a villanyok. Vége lett. Eltűnt a zenekar. Senki sem vette észre. Hihetetlen. Itt van ez a csomósok ember, csak azért, hogy őket lássa, és akkor képesek csak úgy szublimálni. Mindenesetre fogtuk egymás kezét,és vártuk, hogy apadjon a tömeg. Majd a végén kimegyünk. Visszasétáltunk még ellenőrizni, hogy mi történt a zászlónkkal, de sajnos az már nem volt sehol. Vagy kidobták, vagy magukkal vitték, ez már nem fog kiderülni. Már nagyon kevesen voltak, kimentünk hát mi is, hogy pólót vegyünk. Sokat hezitáltunk, végül mindketten választottunk, és sorra is kerültünk. Én egy olyat néztem ki, amelyiknek Farin van az elején naaagy naagy képen, Bari egy turnés darabot. Naná, az egyém természetesen nem volt. Úgyhogy egy zöldet kísértem végül ki, amire Die Köche van írva, és szakácsnak vannak rajta öltözve. Ahogy mentünk kifelé, elővettem a sértetlen poharat a zsebemből, és elkezdtem magyarázni Barinak, hogy ez a szériából a nekem legkevésbé tetsző darab, de legalább ingyé' volt. Bari megkérdezte, hogy használjuk-e felváltva, mire én azzal feleltem,hogy ha nálunk van, lehet az ő pohara. Erre a végszóra utánunk kiabált a Főbunkó csapatából a Nagyonkékszemű, és kishíján esedezni kezdett, hogy cseréljem el vele az emblémás poharat egy másikra (amin mindhárom fej rajta van, és az ärzte felirat is meg különben is sokkal jobb meg minden). Én mérlegelve a kezembe vettem, és nagyon töprengő arcot vágtam. Kis szemét voltam (háhá), Bari is mondta, hogy ne szívassam már, hiszen jól tudtuk, hogy ki lesz ám cserélve az a pohár, úgyhogy nem húztam tovább szegény csávó idegeit, elcseréltem vele. Erre odaintett a társának,hogy adjon nekünk egy olyan feketét is (amit én a legelején kinéztem magamnak), mert mi úúgy szeretnénk azt. A másik felvonta a szemöldökét, de meg lett győzve: a kocsiban van még legalább három olyan fekete. Ígyhát birtokunkba került két Ärztés pohár. Megbeszéltük az öregekkel, hogy 15-én Szigeten találkozunk (kiváncsi vagyok), és elindultunk vissza a kocsihoz. Húdenagyonboldogok voltunk! Csak az fájt, hogy lemaradtam a Lasse Redn-ről. Visszaérve a járgányhoz Bari apukája hatalmas vigyorral állt elénk: nézzétek, szereztünk nektek olyan poharakat! És előkapott két feketét. Én villámgyorsan átfuttattam az agyamon az információkat, és arra jutottam: most, vagy soha! Szóltam, hogy egy perc, és jövök, és rohantam vissza oda, ahol az előbb beszéltünk. Már csak egyikük ült ott, és zihálva kérleltem, hogy a feketét cserélje el valami másra, tökmindegy, mire ,csak másmilyenre. És kaptam egy ugyanolyan fejeset, mint amiből már volt egy. Ez így volt jó, mert igazságosan jutott Barinak is meg nekem is egy-egy fejes és fekete. Beültünk a kocsiba, és már csak egy feladat várt ránk: levakarni a vizes ill. szorító cuccokat. Az összeizzadt pólókat egy csomóba dobtuk le, amiket később csak a mosógép tudott szétválasztani, mert ahogy összeszáradtak szét is törhettek volna. Amikor hazaértem ismét zárt, belülről kulcsos ajtóba ütköztem. Csöngettem, kopogtam, elkezdett esni az eső, fáradt voltam és éhes, és büdös, és Barbi 10 perc után odafáradt végre ajtót nyitni, majd kedvesen megkérdezte: MIÉRT ILYENKOR JÖSSZ HAZA?????, mire én közöltem vele, hogy bocsi, Németországból jöttem, és szóltam, hogy vedd ki a kulcsot. Becsörtetett a fürdőszobába, és mikor kijött angyali mosollyal a hogylétem, és a koncert minősége után érdeklődött. Nyilvánvalóan rájött, hogy most aztán igazságtalan volt. Találtam egy aszott dinnyedarabot a hűtőben, rávetettem magam, elmajszoltam, a héjat bedobtam a malacoknak, ledobtam a gatyám, bedőltem a bőrre, és onnantól kezdve se kép se hang. Ámen.

Szünet

Klandjaimat folytatni fogom,(tudom pont a legizgalmasabb résznél hagytam abba)és sajnos nincs most erre elég ídőm.Most egy hétre Velencére távozom. Utána majd még arról is beszámolok. Ábibek.

Morzsa

Mielőtt folytatnám a koncertbeszámolót:

Punkverräter! #4

Sok napig nem voltam netközelben, de most végre tudom folytatni. Szóval. Egyszercsak vége lett annak a borzalmas ricsajnak, és a 'zenekar' eltakarodott a színpadról. Újra felzendültek a már jól ismert dalocskák, amikre semmilyen reakció nem érkezett senkitől. Álltunk a helyünkön, és megint nem történt semmi. Ezek után felzúdulást keltett, amikor egy hatalmas fekete függöny jellegű dolog ereszkedett elénk. Rajta a felirat (kb. 2 m magas, fehér betűkkel): ACHTUNG! JÄZZ! Nem volt eredménye az ujjongásnak, mert ezután megint egy csomó ideig nem történt semmi. Én már haza akartam menni. Fájt mindenem, feszített a nadrág a pohár miatt, nem kaptam levegőt, kiszáradtam. Határozottan nem volt kielégítve a komfortigényem, azt hiszem. Nagyon sokára egyszercsak felcsendült a Himmelblau dallama. Mindenki megörült, ami természetesen egy újabb összenyomást eredményezett. A függöny még mindig nem ment fel vagy le vagy valahova, csak hallottuk a zenét. És a számnak a háromnegyede így ment le. Aztán egy nagyszabású füstös-fényes effekt kíséretében a függöny alázuhant, és a szerencsések megláthatták Őket. Én nem voltam az. Csak hallottam, és szorongattam Bari kezét. Egyszer egy kar és egy fej között megláttam Farin fejét, és nagyon megörültem a szerencsémnek. Összenyomorgatva hallgattam a Hip Hip Hurrat, a Lied von Scheiternt meg még egy párat, amit már nem tudtam felfogni. Láttam Barin, hogy ő is kikészült, odafordultam, és megfújkáltam az arcát. Aztán eljött az a döntés, amit nagyon nehezen hoztam meg. Megszorítottam a kezét, és azt mondtam, hogy nem tudunk együtt maradni. Minden egyes szónál szorítottam egyet a kezén, így nyomatékosítva a mondandómat. Egyetértett velem, és akkor vettem észra, hogy a kéz, amit szorongattam szőrös, kisebb a körme, és nagyobb Bariénál. Az arcom elé tartottam, és kiderült, hogy egy srác bal kezét tartom az én jobbomban. Bari is felemelte,amit ő fogott,ami a srác jobbik feléhez tartozott. Szegényt jól kifordítottuk, de ő csak énekelt, és észre sem vette, hogy mindkét mellső végtagját másfelé csavargatjuk.Aztán elengedtük a gyereket, és Barit elsodorták. Én visszanyomódtam előre, és onnantól kezdve félig voltam csak magamnál. Csak sodródtam. Egyre emlékszem, hogy felcsendült a Deine Schuld. De mást nem sikerült felismernem. Löktek ide-oda. Egyszer, az rémlik, rámarkoltam egy férfiasságra, de 'tök' véletlen volt (pff). Elkezdtem tanakodni magamban. Mérlegeltem. Ezt a napot, ezt az esét vártam karácsony óta, itt vagyok, eljutottam, ki tudja, legközelebb mikor lesz ilyesmire lehetőségem,itt vagyok, és az ájulás kerülget, nem hallok, nem látok semmit, rosszul vagyok, meg akarok halni, most kezdődött a koncert,és én már azt várom, hogy vége legyen. Igen. Lelkifurdalásom volt, mert anyuék sokat dolgoztak azon, hogy ez sikerüljön. Én meg itt fogom magam, és meghalok. Na szép. A kezemben szorongattam az átvizesedett zászlót, amit előzőleg megfestettünk, és tudtam: nem lesz már lehetőségünk megmutatni, be kéne dobni a színpadra. De hogyan? A színpad előtt, és a közönség előtt is állt egy sornyi őr. Előbbiek a bedobálások megakadályozására, utóbbiak a rosszullevők kiemelésére. Aztán elájultam. Értelmem utolsó szikrájával arra gondoltam, hogy ha én itt most tényleg leesek a földre, ezeket nem érdekli, összetaposnak, meghalok. Súlyos lélektani pillanat következett: ki kell vitetnem magam. Összeszedtem minden maradék erőmet, és jelentkeztem. Előrenyomtak, és jött a megváltás. Két erős kar elkapott, és kiemelt a pokolból, hirtelen levegő tódult az arcomba, és ettől annyi energiám lett, hogy sikerült a biztonsági sor felett Rod lábához hajítani a lepedőslafrokot. Aztán se kép se hang. Arra riadtam, hogy kikötöztek egy hordágyhoz, és Dénes hajol az arcom fölé. Furcsa volt, hogy németül beszélt, én meg kicsit megráztam a fejem, és rájöttem, hogy ez nem ő, csak egy alteregója. Megkérdezte, miért vitettem ki magam, de nem tudtam neki válaszolni, csak azt hajtogattam, hogy levegő, levegő. Ezt persze nem értették. Megerőltettem az agyam: Luft, Luft. Ezt már értette, közben bevittek egy hangszigetelt orvosi szobába. kikötöztek, és egy lány elkezdett valamit mondani. Én meg nem értettem belőle semmit. Nem mintha nem tudnék németül, de akkor, abban az állapotban, nekem akár magyarul is beszélhetett volna. Valahogy kinyőgtem, hogy magyar vagyok,és vizet szeretnék kérni, ha lehet. Kaptam. És megint és megint és megint. Kb. két és fél 3 liter vizet megittam.Kérdezte a nevem, meg a születési dátumom, az előbbit még sikerült valahogy lediktálnom, de utóbbival már megszenvedtünk. Elkértem a papírt, és ráírtam, amit kellett.Éppen újabb friss vizet kaptam, amikor meghallottam 'Hast du etwas getan was sonst keiner tut, hast du hohe schuhe oder gar einen Hut...' Felvonyítottam, és sírva fakadtam. Vagy öten odarohantak hozzám, hogy vajon mi történt velem, elmeséltem nekik, hogy Magyarországról jöttem, csak ezért a koncertért, csak erre az estére, és éppen a legkedvencebb számom megy, amire vártam, és vártam és itt vagyok, és pont annyira lehet innen hallani, hogy felismerhető, de nem élvezhető. Gyönyörű. A csaj odament az ajtóhoz, és kinyitotta, így valamivel többet lehetett hallani, de jött egy mentős, és becsukta. Odarobogtam az ajtóhoz, és rátapasztottam a fülem. És mit hallottam? 'Das ärgert sie am meisten' (aki nem ismerné, ez az utolsó sor, és a zenének is vége van itt). Nagyon nekikeseredtem. Itt vagyok, és nem hallottam. Kérdeztem, hogy visszamehetek-e, és mondta, hogy várjak még egy kicsit. Vártam. Addigra úgy éreztem, már mindegy. Odajött egy sztetoszkóppal meg egy ilyen pumpálós karelszorítóval, és megmérte a vérnyomásom. Még soha nem mérték meg így, 'manuálisan'. Kaptam egy számot a karomra filccel (ami mire visszaértem, lekopott, szóval vissza kellett mennem érte), amivel visszaengedtek. Innentől kezdve már óvatos voltam. Kiálltam a szélére, és végighallgattam a Westerlandot. Ott álltak a gyerekkel lévők meg az idősebbek, akik nem is mozogtak, nem is énekeltek semmi. Kicsit kényelmetlen volt, hogy ott egyedül tombolok, de nem érdekel, ezért fizettem, ezért vagyok itt. Lassan visszajött a bátorságom, és elindultam befelé, a legelejét gondosan kikerülve. Egyre jobban éreztem magam, csak Bariért aggódtam. Egy lánytól kértem cigit, és amikor a zsebembe nyúltam a gyújtómért észrevettem, hogy a pohár még mindig ott van. Dacolt az összenyomással, a krumpilszsák mivolttal( ugyanis az őr úgy vitt ki, hogy a hátára dobott, én meg csak lógtam), az ápolást, minden szenvedést. Ott volt, egy karcolás nélkül, egy repedés, egy sérülés nélkül. Én meg majdnem meghaltam. Szép. Egy műanyag pohár tartósabbnak bizonyult mint én. Közben kitört a Junge,úgyhogy elnapoltam a napirendre tűzött problémáimat, és nekiálltam élvezni a koncertet. Innentől kezdve tényleg jó volt. (Eddigre mondjuk már lement belőle kb. 2 óra.) Bekerültem végül közép középre, és meglepődve konstatáltam, hogy itt van a legtöbb hely. Lightos pogó volt, kibírhatós, még ilyen krízishelyzet után is. Aztán meglepő fordulat következett.

...őŐő...

Ez most nem az előzőnek a folytatása, konkrétan semmi köze hozzá,de ezt most meg kell osztanom a nagyérdeművel.Azt majd holnap folytatom. Tizenkettő. Eddig ez a szám semmilyen kapcsolatban nem volt velem. Hát most igen. Lett. :) És megint itt Balatonon, és megint a Szabadstrandon. Ja, és egy másik képzeletbeli számláló lapján mostmár a kettes szám szerepel.Hihetetlen, hogy megint...
Szóval....Tegnap este megérkeztek Imiék ide balcsira, és én szépen kitaláltam, hogy Etelkával jól elmegyünk sétálni. Nem úgy lett. Etelka rosszul volt. Imola pesten van, Nóri fáradt volt. Senki nem jött velem sétálni. Hát elmentem egyedül. Kimentem a szabadstrandra, nézelődtem kicsit, és elindultam visszafele. A Nyárfa sornál állt egy csapat tanácstalannak tűnő fiatal csávó. Megszólítottak (ahogy számítottam), és megkérdezték, hogy hol van buli. Erre én rájuknéztem: 'Kenesén???'...Ez mindent megmagyarázott számukra. Kaptam egy sört a kezembe, és 7 pasi társaságában elindultam vissza a Játékterem felé. Ezeknek már nem kellett több alkohol, látszott rajtuk, hogy az egyenes fogalmát már nem tudják kimeríteni.Annyira körülményesek voltak, hogy alig bírtam velük. Egyszerűen nem tudtak értelmes döntést hozni. Folyamatosan csak kavarogtak ide-oda. Lementünk a partra, aztán vissza a Plázshoz, aztán a Patkóba...Közben megláttam anyut,amint épp szörnyet hal a körülöttem bóklászó 7 hímnemű egyed láttán. Megnyugtattam, hogy nincsen semmi baj, én most elkísérem őket valahova. Odaadtam neki a söröm, és otthagytam leesett állal. Aztán a srácok végül úgy döntöttek, hogy visszamennek a szállásra,(visznek engem is) és pálinkáznak egyet. A szállásuk egy putri volt, tele kiéhezett kanokkal, akik meglátták, hogy egy csaj becsöppent oda, és hirtelen olyan vidámak és kedvesek lettek. Az egyik egy csavarhúzó-készlettel a hóna alatt dzsalt keresztbe-kasul. Én megkerestem a WCt, és kértem zsepit. A csavarhúzóstól kaptam, és mikor kijöttem nem találtam a villanykapcsolót. Odaszóltam a legközelebbinek,hogy ugyan segítsen már. Nem találta, szólt egy Tomi nevű embernek, akiről kiderült, hogy a csavarhúzós. Ő sem találta, viszont végre feltehettem a kérdésemet, miszerint minek hurcolássza a szerszámokat magával. A válasz: szerelő vagyok. Aha. Mostmár minden világos. Kaptam egy újabb sört a kezembe, és kiültem a "kertjükbe". Tomi (akinek széép hosszú szempillái vannak, amiket meg is dicsértem) kijött utánam, és magyarázni kezdett a szállásról. Egy katasztrófa volt az egész. Mondtam, hogy engem nem zavar. Én békés vagyok. Engem semmi sem zavar. 'Az sem zavarna, ha szexelnénk?' jött a kérdés. Nem. Jó, akkor hozok óvszert.Hozott, és kimentünk a házból, le a strandra. Leterítette a törölközőt, és mondta, hogy ő pont az ilyen telt lányokra bukik, mert van rajtunk mit fogni. Helyes! :) Ő kopasz, izmos, mokány testalkatú, bejövős. Azt mondta, hogy ő általában fél óráig foglalkozik egy lánnyal. Sikerült meglepnem a válaszommal: elég is. Aztán bementünk egy kicsit a vízbe is, meg kijöttünk, és megint a fűben voltunk. Érdekes volt. Én élveztem. Közben éppen késésben voltam otthonról, úgyhogy megbeszéltük, hogy ma is találkozunk. És fogunk is. Végre :):)

Punkverräter! #3

Végre bemehettünk, és azt hittük, mostantól minden királyság. De nem. A Pokol most kezdődött. Bezsúfolódtunk a levegőtlen stadionba, és természetesen, ha már itt vagyunk, legelőre akartunk menni. Közben folyamatosan nyomtak mindenhonnan, jónéhány atrocitást el kellett szenvednünk. Néhányan a hátunk mögött úgy döntöttek, hogy megpihennek,(=leülnek). Ez, azt hiszem, nem volt túl jó ötlet. Mikor jött egy újabb lökéshullám Barival rendesen megtántorodtunk, őt elkapta egy csaj, hogy ne essen rá a mögötte ülőre, de engem nem fogtak, így jobbára beleültem egy csávi ölébe, akinek sikerült leverni a szemüvegét, és rálépni a bakancsommal. Úgy tűnik, ez egy elég tartós darab, ugyanis egy karcolás nem esett rajt. Tovább haladtunk előre, és közénk került egy csaj, akinek az életcéljává vált, hogy elszakítson minket egymástól. HÁt engem nem szabad ám hergelni! Nem is sikerült neki. Egy újabb tömegdőlés alkalmával sikerült odarántani magamhoz Barit, és az erőszakos leányzót sikerült elfelejteni. Nyomakodtunk előre, csak beljebb és egyre beljebb. Már akkor mindenki izzadt volt, és nem volt levegő. Én rosszul voltam. Összeragadt a szám a szárazságtól. A hányás és az ájulás kerülgetett. MIndenhol csak izzadt és összeragadt testeket láttam magam körül. Az időérzékemet elvesztettem, nem tudtam, mióta sodródok a síkos-büdös korpuszok között. Egyszercsak azt vettük észre, hogy kb. a 6-7. sorban vagyunk. Ennek meg is örültünk, és úgy döntöttünk, hogy ottmaradunk. A tömeg felváltva zengte a 'Humba-humba-humba-tetere-tetereee-tetereeee', a 'Wir wolln die Ärzte sehn, wir wolln die Ärzte sehn' és a 'Maaaach die Fenster auf- mach die Fenster auf' kezdetű nótácskákat. Milyen kreatívak ezek a német fiatalok! Az ablaknyitásra rögtönöztek egy dalocskát, aminek még a szótagszáma is kijött, és olyan fülbemászó volt. Én már alig álltam a lábamon. És csak jöttek a lökéshullámok, és csak nehezen tudtam megmaradni Bari mellett. Már nagyon régóta ott lehettünk, nem tudom, elvesztettem az időérzékem. 8-ra volt kiírva a koncert, és mi 18:10től bent voltunk a teremben.Mondtam Barinak, hogy én leguggolok egy kicsit, mert a lábam már nem bírja. Ahogy ezt megtettem megláttam a lábak között egy poharat. Igaz, a szériából a legkevésbé tetsző darab volt, de mégiscsak Ärztés pohár, és mégsem kell érte 2 €t fizetni.Felvettem, és a zsebembe tettem, ami onnantól kezdve félrehúzta a gatyám, kicsit kényelmetlenné téve azt. Végre megjelent Béla B. és a tömeg felzúdult egy újabb hullámot útra bocsájtva. Megint borulgattam. A dobos közölte, hogy fogadjuk sok szeretettel az Amerikából érkezett vendégzenekart, és halgassuk szépen meg, aztán meg ők is jönnek majd. Jó. De ami ez után következett, arra már végképp nem számítottunk. Feljött a színpadra egy kb. 100 éves fazon, arany színű, csillogó kezes-lábasban, kék, csillogó szuperhős-köpenyben és Ku-klux klán jellegű arany, csillogó csukjában. A kezéből ítélve csoki bácsi volt, 5 cms körmökkel. Undorító. Jött a vokálos csaj. Hát az nem is csaj, hanem vén banya volt, az is kb. 60 éves lehetett, és neccharisnyában, tangában (cuki fekete pamaccsal a hátsó felén), felül fűzőben. Egy csúnya vén banya. Elkezték a "zenét" (inkább csak zajjal aláfestett káromkodásnak mondanám), és a nő nekiállt vetkőzni. A közönség undorkodott. A férfi meg csak káromkodott és obszcén jeleket mutogatott, leginkább nemi szervét lóbálta és mutogatott rá(szerencsére nem vette elő!!). A nő levette a fűzőt, és a mellbimbóira ilyen csillogó kör alakú foltok voltak felragasztva, amikről két kis cuki pamacs lógott és himbálózott. Ez már sok volt. A béketűrő, precíz németek meg kimutatták a foguk fehérjét. Hihetetlen látvány volt, amikor kb. 8000 ember hátatfordított a színpadnak, és beintett az azon tartózkodóknak. Középső ujjak erdejét lehetett látni mindenfelé. Barival tanakodtunk, hogy most mi legyen, mert ha úgy maradunk, úgy tűnik, mintha tetszene. Olyan bunkók meg mégsem vagyunk, hogy azt csináljuk, mint a törpiek. Kompromisszumos megoldást tártam Bari elé: forduljunk oldalt, és ne intsünk be. Így is tettünk. A nagy tömegmozgásból jött egy kis levegő is. Folytatom.

Punkverräter! #2

Igen, Bari, tudom, hogy a lényeget nem írtam le, de tegnap hajnali éjfélkor álltam neki, és addigra már elmeséltem a történetet Yvettnek, Szandikának, és Nórinak és Imolának. Plusz megjártam a sulit, a fogorvost, lekerültem Balatonra, megjártam kétszer a Szabadstrandot és Te tudod, mikor feküdtem le, és ahhoz képest 8kor keltem, és Te tudod, hogy előtte mennyiket aludtam a napokban :D És a Mennyországot különben is két ennyel írják :) Szeretlek, Szőke

Visszatérve a kis kalandunkhoz, hát igen. Reggel fél tízkor nekivágtunk Németországnak. Én baromi másnapos (vagy aznapos?) voltam, felfordult a gyomrom meg minden. Sin anyuka csinált nekem szendvicseket, amiket ezúton is nagyon köszönök! Kicsit aludtam, néha megálltunk, végül délután négyre odaértünk Passauba. A kapunyitás fél hétre volt kiírva, gondoltuk lézengünk még egy kicsit a környéken, de kiderült: ennek a fele sem tréfa! Már rengetegen voltak a Dreiländerhalle előtt, gondoltuk akkor mi is. Beálltunk az egyik szorítóba, ahol egy kivételesen bunkó, ám figyelemreméltó társaságban tartózkodó egyénnel gyűlt meg a bajom. Az átlagéletkor negyvenre rúgott közöttük, kb 5 férfi és egy nő képezték a csoportot. Ahogy körülnéztünk, mindenki kezében sör volt, és a sört Die Ärzte-mintás poharak tartalazták. Amennyire sikerült kisilabizálni, egy 7 db-os széria lehetett, és nekünk nagyon tetszett. Különösen egy fekete alapú, amin a zenekar tagjai rajzolva voltak. A mellettünk álló Nagyonkékszemű kezében éppen egy ilyen volt. Én rámeredtem, és közöltem Barival, hogy nekem ez jön be a legjobban, és nekem kell egy ilyen. A pasas ránk nézett, és mondta, hogy 'Zváj ajró'. Azt hittem, annyiért akarja eladni nekem. A szemöldököm a hajvonalamat súrolta, amikor észrevette az ember, hogy én most itten félreértettem valamit, mert gyorsan hozzátette, hogy a pultnál, és italt is adnak hozzá. :) Ez vicces volt. A haverja, a Főbunkó meg újfent áttrappolt rajtam. Nagyszerű. A nép néha skandált, néha csak úgy felzúdult, néha meg még értelmes dalszövegek is kijöttek belőle. Ja, és nekiállt zsúfolódni. Azt hittük, hogy ez szörnyű. De nem. Még lehetett fokozni, például egy kis esővel. A szervezők úgy döntöttek, hogy nem várják meg a fél hetet, beengedtek 18:10kor. To be continued.

Punkverräter!

És igen! Végre eljött ez a nap is. Karácsony óta, mióta a jegyemet meglátván elsírtam magamezt a napot vártam.06.07.08. A német dátumozás szerint vagyis július 6.-a. Előtte való napBayusszal kidzsaltunk Margitszigetre egy palack Rosé és egy üveg Sangria társaságában. Nekiálltunk inni, és megtárgyaltuk az aktuális folyóügyeinket. Körülöttünk rajzottak a részeg fiatalok, az egyik meg is osztotta velünk a következőt: 'Szép vagy, és a palid is szép'. Ez mondjuk meglepett minket.Elsétáltunk Holdudvarhoz, mert én mindenképp német turistákkal akartam találkozni, akiknek elmesélhettem volna, hogy másnap Németországba megyek, egészen pontosan Passauba, ahol a Die Ärzte hallgatóságának része leszek. Nem találtunk németeket, viszont összeakadtunk egy fiatal francia sráccal, called Guillome, akivel még reggel hatkor, mire kivilágosodott még mindig beszélgettünk.Én azt hiszem elég részeg voltam.És így fogok Németországba autózni!Mire már zavaróan világos lett szépen lassan elindultunk hazafelé, és én már nagyon izgatott voltam az aznap esti koncert miatt.Amúgy is bele vagyok szerelmesedve Németországba, és most még eljutok az orvosok koncertjére is, nem is hittem, hogy a valós életben vagyok. Később azonban megviláglott előttem ez a tény. Bár az már nem is a valóság volt, hanem a pokol. Mára egyelőre ennyit, mindenképpen ki fogom ezt még vesézni, mert ez egy fontos állomása az életemnek, nem mintha bárkit is érdekelne, csak úgy. Ja, és még erdélyi képekkel is tartozom, de erre most sajnos nincs lelki erőm. De lettek jó képek, kirakom őket, ígérem! :D