Megvan

Sikerült, hát tessék:

Wind of Change

Ma reggel - mint mindig - elég kelletlenül ébredtem. A szobában hideg volt, és sötét, és azon gondolkodtam, bezony, ebben az is szerepet játszik, hogy az orromig sem látok. Mintha az éjszaka közepén kéne iskolába mennem. Kifejezetten a sötét és hideg hangol le. Olyan érdekes, hogy pont ma jutott ez eszembe, és amikor visszaértem a szobába felöltözni reggeli után, már sötétkékesen derengett a horizont. Remélem, minden reggel egy jóakaratnyit világosodni fog, és talán valahogy mégis el fogom viselni az ilyen korán való kelést. Alig várom már a nyarat, amikor gondolatim reggel, mint a fürge méh repkedtek rózsáim felé-jellegű ébredéseim lesznek. A másik. Valamit tennem kell a fizikumommal. Ez már nekem is sok. Na nem azt mondom, most nem kezdek hisztérikus fogyókúrába, nem. Szeretek enni, és nem fogok lemondani róla. Mozogni kéne, sajnos. Erre az elhatározás-félére jöttem rá, csak a megvalósításon kotlom még egy kicsit. Nem fűlik a fogam a fizikai megerőltetéshez. De az nem lehet,hogy amikor felmegyek a másodikra még két percig nem kapok levegőt. És hogy egy 45 perces tesióra után, amiből kb. 20 a tényleges mozgás, hosszan cipelt majd ledobott krumpliszsákként rogyok össze. Nem, nem, ez tarthatatlan. Etelkával majd csinálni fogunk valamit. Csak még nem tudom mit. Futni biztos nem fogok, mert a térdem nem 100%-os. Úszni nem úszhatok, mert a fülem miatt abba kellett hagynom az edzéseket. Etelka szerint a küzdősportokat is hanyagolni kéne, mert nekem nem izmokat kell növesztenem, hanem súlyt csökkenteni. Szóval kb. egy csomó minden ki van lőve. De biztosan van valami nekem való. Más. Belül is változásnak indultam. Lehet, hogy az előbbb felsoroltakból kifolyólag, de a hangulatomra általánosan jellemző a lehangoltság, kimerültség, rosszkedv, csipkelődés, gúnyolódás. Sajnos, nem tudom, mitől van ez, de egyre kritikusabb vagyok a környezetemet illetően, egyre bunkóbb és nagyképűbb vagyok. A körülöttem lévő emberek nagyrészt idegesítenek, még azok is, akiket szeretek, és akik szeretnek, és ezért gyakran mondok nekik is bántó, rosszindulatú dolgokat. Amiket persze nem úgy gondolok, de a pillanat hevében kivágom, és dacosan nézek hozzá. Ja igen, és azt is csinálom, hogy mivel ezeket az embereket jól ismerem, tudom, mik a gyengéik, és olyan helyzetbe hozom őket, hogy akaratukon kívül ők úgy érezzék, megbántottak. És bele is élem magam a mély megbántottságba, ők pedig nem tudják, hogy hogyan engeszteljenek ki. Ezek után többnyire elutasítom a bocsánatkérést, és búsan azt mondom, felejtsük el, amiben még több bűntudatot táplálok beléjük. Ezt még annyira nem vették észre, de előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból, és hanyagolni fognak, hiszen mindennek van határa, még a szeretetből való elviselésnek is. Ettől én is szenvedek, nem csak ők. Lesúlytó volt ez a felismerés. Igyekszem változtatni ezeken a dolgokon, de nem tudom, hogyan fog sikerülni. Ígérem, nagyon komolyan törekedni fogok a pozitív végkifejletre!

Valamiért nem tudtam beilleszteni az eredetileg ideszánt Wind of Change-et, viszont ezt dobta ki helyette, és ez nagyon tetszik.

Halál

Szóval. Tudom, hogy elragadtattam magam Bayusszal kapcsolatban, és ezúton (ahogyan meg is bántottam) bocsánatot kérnék tőle. Meg is kaptam érte a magamét: kedden erősen hanyatlásnak, szerdán egyenesen haldoklásnak indultam. Szép. Itthon vagyok két napja, és halálra unom magam. Halál, halál halál. Hányszor megfordult a fejemben mostanában. Vasárnap nagyon csúnyán összevesztem a családdal. Hogy én milyen kreatív vagyok szuicid ötletek kitalálásában?! Még jó, hogy túl gyáva vagyok megvalósítani. Más. Közeleg a 19. születésnapom. Anyu megkérdezte, mit szeretnék kapni a válaszom: 'Semmit! Utálni fogom ezt az évet! A 19 az szörnyű! Nem akarom! Csak ki akarom törölni, ha végre elmúlt! Vagy egy biciklit.' Erről ennyit. Szóval ez a véleményem amúgy is. Vasárnap tök jó lesz. Bayusz átjön, és együtt fogunk főzni, és megnézünk pár filmet, csak ketten, végre. Most beszéltem vele. Alakulnak a dolgai. Nekem is [kacsint]. Majd meglássuk.

Hinterteile

És igen, túl vagyok a vizsgán, hipp-hopp ilyen hamar. Nem gondoltam volna, hogy ilyen üres lesz az életem a folyamatos stressz nélkül, ami december eleje óta szorongat. És most olyan hirtelen ugrott le rólam, hogy azt sem tudom, hova lett. Csak egy kondenzcsíkot láttam belőle, hála az égnek. Nem tudom megítélni, hogy vajon hogyan sikerült, mert nem tudom. Én voltam az utolsó, reggel nyolctól vizsgáztattak, én meg kettőkor mentem be, hát szépen nézett ki a vizsgabizottság. Amikor beléptem, elképzeltem, hogy reggel még minden papír szépen egymáson volt, nem lógott ki a kupacból egy sem,a stócok párhuzamosak voltak az asztal széleivel, a vizsgáztatóknak be volt tűrve az ingük, talán még zakó is volt rajtuk, és morc kifejezés ült az arcukon. Mikor ez a kép elillant megláttam a rendetlenül egymásra hajigált papírfecniket, néhányat a földön, össze vissza, mintha az újrahasznosításra várna, a viszgáztatók züllötten ültek, kidőlve a székből, gyűrött ingben, elcsigázottan. Röhögcséltek. Kötözködtek. Hajtottak. Kijöttem, és röhögtem én is. Hát így telt. Van rá sanszom, hogy sikerült, de ha nem, az sem túl nagy baj. Jövőre ismét nekifuthatok, és akkor már legalább tudni fogom, hogy hogyan is megy ez az egész, és jobban fel tudok rá készülni. Elvira szegény, hogy megszívta! Drezdáról tartott prezentációt, és kiderült, hogy Ralfi drezdai. Innentől mindenben kijavítgatta, és teljesen összezavarta szegényt. Erre még Kövendy is azt mondta, hogy 'Hát ez gáz. Na sziasztok.' Ennyit a megpróbáltatásról. De most nincs mit csinálnom. Hihetetlen, az utóbbi másfél hónapban nem volt velem ilyen. Az előfordult, hogy nem csináltam semmit, de közben végig tudtam, hogy mit is kéne tennem valójában. Furdalt is a lelkiismeret, franc a pofáját, mindig elővett, amikor nem olyasmit cselekedtem, ami ínyére lett volna. Most, hogy túl vagyok a vizsgán, mindent leadtam, amit kellett, és a félévzárás is megvolt minden tárgyból, szóval semmilyen jellegű számonkérés nem várható az elkövetkező két hétben, semmi kötelezettségem nincs. Tanulnivaló, i mean. Olyan könnyednek érzem magam, rögtön ki is olvastam egy könyvet, de minek? A kedves, mint egy kéjgyilkost érte ez a megtiszteltetés. Imádom a nőt, de tényleg. De ez? Hát ez nem rá vall. Pontosabban de, rá vall, de eldurvult. Falom a könyveit, rogyásig van vele a polcom, és el sem indulnék sehovasem nélküle, de ez nekem is sok volt. Az összes eddigi könyvében nem volt ennyi testváladék és belsőszerv, mint ebben. Ráadásul egy kosárra való pszichopata teljes kórképe van benne, amit nem tudom, hogy honnan kapart elő a kedves, galamblelkű Vavyan Fable. Azért elolvastam, de bőszen futkosott a hideg a hátamon. Pláne, amikor az egyik kettyósban hozzám hasonló vonásokat véltem felfedezni. Lehet, hogy nekem is kertészetem lesz, ha valaki felbosszant? No majd meglátjuk. Most kicsit haragszom. Ja, ez már más téma. Bayuszra. Rossz sejtelmem van vele kapcsolatban. Lemondta a mai bulit, amit már egy hete megbeszéltünk, és a lelkére kötöttem, hogy biztos eljön velem. Elméletileg rosszul van. Jó, üzenem neki, hogy jobbulást, bár nekem gyanús marad. Mindegy, az ő dolga, ha akarja majd elmondja. De ez azért szíven ütött.

(Még hozzátennék annyit, hogy most beleolvastam a múltkori bejegyzésembe az írásbeliről, és milyen naív voltam! Azt gondoltam, gyalog-galopp lesz a szóbeli. Hát nem. És egy hasonlóság: megint elhagytam a cigimet. Megint a vizsga közelében. Széép. Le kéne szoknom...)

Tetszés szerint BÚJJÉK

Igen, valóban nagyon nagyon rég írtam ide, még tavaly. Sok minden történt azóta. Például voltunk Bodies...-on. Hát az aztán mókás volt. Reggel 9kor nekiálltam sorba állni, közölték, hogy a pénztár délben nyit, mert előbb az elővételesek mehettek be. Időközben megérkeztek a csajok (Bari, Etelka, Barbi). Délben nagy felzúdulást eredményezett a bejelentés, miszerint nem nyit ki a pénztár (egyelőre). Akkor mi elindultunk, mert azt mondta a security-s bácsi, hogy vegyünk másnapra elővételi jegyet. Mire odértünk a TicketPro-hoz, már ott is dagadozott a sor. Vissza akarták váltani a jegyüket. Mi gyorsan megvettünk négyet, és visszazúztunk. Már nagyon fáradtak voltunk, de azért bementünk. Bent még egy hangultaos két órás sort kiálltunk, és végre bejutottunk. Baromi izgalmas volt!Először kicsit viszolyogtam, de aztán már nagyon élveztem.A Barbiék hamar végigmentek rajta, mi Barival szépen mindent elolvasgattunk, végignéztünk stb. De egyébként nézegettem képeket a neten, és van jópár olyan, ami nem volt ott a magyar kiállításon, vagy csak mi nem láttuk (akkor is az első a valószínűbb!!). Mikor kijöttünk, megnéztem a telefonom, mindenki lemondta a korit, ígyhát felhívtam Ádámot, hogy kori lefújva, de azért találkozzunk. Kerestünk egy kisebb forgalmat bonyolító kávéházat, a Szimplát (ami véletlenül pont Etelkáék kapualjának a szomszédja), és beültünk. Én nagyon fáradt voltam, baromi hideg is volt, át voltam fagyva, csak feküdtem a kezemen, és hallgattam, amit Ő mesélt. És csak hallgattam és hallgattam. Aztán nem történt semmi. A szilveszter mókás volt, ha sikerül baritól megszereznem a képeket, majd publikálok néhányat. Bayusz kiégete a padlót, eláztatta a pokrócokat, valaki elrontotta a wc-lehúzót, de nagyobb vagyoni kár vagy személyi sérülés nem történt. Az óév utolsó és az újév első éjszakájának fényét személyiségük ragyogásával támogatták: Anna, Bari, Bayusz, Kitty, Tomi és Tonó. Levente és Peti is megjelentek, sőt, még Bari apukája is tiszteletét tette nálunk, de ők nem maradtak sokáig. Másnap Ádám szakított velem. Jellemző. Fényesen kezdődött az újév, hála a kedvesemnek, ó, bocsánat, az ex-kedvesemnek, de azzal a lendülettel lementünk Moulin Rouge-ba, és pofátlanul jól mulattam a szakítás ellenére. Azért mégsem volt felhőtlen.

Viszont most mókás dolgokat találtam:


Nemzetközi turistacsoport megérkezik a világ legnagyobb vízeséséhez:
-Ooo God, it's wonderfuuuuul...
-Ooo mein Gott, das is wuuuuunderbar...
-Gospoooodin, eto priekrasnoooojeee...
-Baaaaazzeeeeeeg, ez kuuurva jó..


Disneyland a legnagyobb emberfogó, amit egér valaha épített.