.zip

Ismét eljutottam ide, hogy írjak, de most nem fogok írni, mert eléggé kicsavarodott pózban fekszem, és alig érem el a klaviaturát, ráadásul képeket szeretnék nektek kirakni és földrajzot kell tanulnom a holnapi dolgozatra. Röviden: Zolival már jobban vagyunk mind a ketten, számoljuk vissza a napokat a kilövésig, hogy aztán megédesíthessük egymás életét. Körülöttem sok szépreményű párkapcsolat tönkrement az utóbbi időben, ami sajnálatos, de nem meglepő. Mindegyik kiszenvedőben volt már, ahogy én láttam. Közben a telefonom fogta magát és nem nyílt ki többet, ráadásul darabkák törtek le belőle, de ma voltunk a telefondoktornál, és megjavította Farinkát. Aztán egy nagyon kedves réigi ismerőssel fújt össze a szél, akivel pizzáztunk, és végre megint jót beszélgettünk. Ritkán találkozunk, de akkor aztán kibontakozunk. Talán az ismerőseim közül vele van a legfurcsább kapcsolatom. No meg Attilával, de vele egész más miatt. Szóval Zoli egyszercsak ott termett a semmiből, aztán ahogy jött, úgy ment is, de előtte elvitt kocsival a metróig, a szép rószaszínes-lilás Skodájával. Ennyit a mai napról. A nőnapi vetkőzőshownak meg rövid úton vége lett,amikor Elvira és Etelka kórusban kezdték fájlalni a lábukat. Pedig én jól éreztem magam! Még maradtam volna Marcsiékkal, dehát... A képeken is látszik, hogy hazafelé nem volt egyszerű: megpróbáltam stoppolni, de nem volt nálam törölköző, valószínüleg ezért nem vett fel senki. Pedig milyen jó lett volna! Elkerülhettük volna azokat a kellemetlen alakokat a buszon. Milyen hülyék voltak! No jól van, elég a dumából, jöjjenek a képek.