Vannak dolgok...

Vannak dolgok, amikért igenis harcolni kell!Ez az ember tényleg szeret engem, nem csak úgy mondja.Én meg hogy viselkedem vele? Undok vagyok és rosszkedvű. Megszakad a szívem,ha arra gondolok,hogy esetleg megbánthatom. Csak abban nem vagyok biztos, hogy én is úgy szeretem őt, ahogyan ő engem. Hatalmas vonzerőt képez számomra, nem tudom elmondani mennyire. De talán csak azért,mert külföld. Mert messze van, és így sokkal könnyebb egy kapcsolatot fenntartani. Vagy sokkal nehezebb. Hát én már nem is tudom. Egyrészről nagyon nehéz,mert nem érinthetem meg, amikor akarom, nem szólhatok hozzá, amikor akarok, nem nézhetek a szemébe, és nem mondhatom a saját hangomon, hogy szeretem. Másrészről lehet,hogy csak menekülök. Hogy ez nem is így van igazán. Mert félek belevágni egy kapcsolatba a környezetemben. Mert félek a mindennapi megpróbáltatásoktól, a csalódástól, attól, hogy bántanak megint.Hát így nem lehet nekifogni! Igen, beismerem, menekülök egy kicsit. De Abdelhadit tényleg szeretem! És különben sincs közelebbi hímnemű egyed, akinek felkelteném az érdeklődését, akkor meg minek strapáljam magam? Azok, akikkel egy nyelvet beszélek, nem mutatnak felém érdeklődést. Vannak dolgok,amikért igenis küzdeni kell. És nem lehet meghátrálni. Ha megígértem neki,hogy idejuttatom, akkor meg is teszem, nem érdekel,hány vérző hullát hagyok magam mögött. Ő szeret, s szeretem én, és igenis boldogok leszünk. Nem tudok magyar barátot találni, sajnálom. Kölcsönösen közömbösek vagyunk egymásnak. Ők nem érdekelnek engem, én nem érdeklem őket.És ez így van rendjén,azt hiszem. Nem tartom magam extrémnek. Nem tartom magam hűdemájernek. Nem nagy az arcom. Csak jobban szeretem a külföldieket. Az utóbbi időben egyetlen magyar srác keltette fel az érdeklődésem, de vele nem lehet. Meg különben is, most nem konkrétan vele, de úgyis szakítás lenne a vége.Mindig az a vége. Vannak dolgok,amikért igenis áldozni kell. Én megteszem. Mert képes vagyok rá. Képes vagyok szeretni. Képes vagyok bármire. Megtehetem. Mert én vagyok.