Azt tapasztaltam, hogy fáj. Tényleg. Emlékszem, amikor megbuktam, egyáltalán nem bántam. Egy pillanatig sem. Most, két és fél évvel később, amikor ott álltak egy sorban, csillogva-villogva, ragyogva, kosztümben...Szóval belesajdult a szívem, be kell hogy valljam. Nem tudom, hogy miért, hiszen nem éreztem jól magam közöttük, de mégsem volt felemelő érzés. Erről nem is ejtenék több szót. Ádám olyan aranyos volt, amikor ezt elmeséltem neki. Átölelt, és megnyugtatott. És tényleg sajnálta. Szalagavató után elmentünk Retro77-be, ahol én kb. 10 percet töltöttem (azt is a mellékhelységben). Nagyon finom welcome drinket kaptunk egyébként valami áfonyalikőr volt vagy mi, meg ittam még ezt-azt, de nem az a lényeg. Baromira fájt a lábam, fáradt voltam, minden bajom volt. Amíg Ádámra vártam a Nyugatinál majdnem elaludtam, és betalált valami TV2-s csóka,hogy nem tudok-e olyan embert, akinek súlyos családi problémái vannak. Elbeszélgettünk egy kicsit, de olyan érdekes volt! No mindegy. A szalagavatós videókat nem tudtam feltölteni ide, úgyhogy jobb híján Youtube-on van fent, csak arra kell keresni, hogy Gundel Szalagavató 2008. Ennyi. Egy csomó mindent akartam írni, de valahogy elment az ihlet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése