Ez rólam szól

2008. december 2., kedd

Vizsga

Reggel, mint szokásosan kis spéttel indultam, de azért még elkaptam a vizsgára igyekvő csoportot. Az egyik fiú szívesen cipelte a fejenként kétkilós szótáraimat, hálás vagyok érte, hazafelé így is magamnak kellett hoznom. :( És elhagytam a cigimet is útközben valahol. No de vissza. Odaértünk, körülnéztünk, szövegértéssel kezdtünk. Itt még azt hiszem, nem lehet azért olyan sok gond. Szünet, kimentünk, megbeszéltük, hogy kinek hogy ment meg ilyenek. Aztán jött a hallás utáni. Amikor bementem a terembe, a vállammal végigvittem az összes nyitott bukóablakot, amik a sötéttítőfüggöny mögött álltak lesben. Ahogy a végén átfutottam, reményeim szerint minimum 10 pontom lett a hallás utánin, ami jó lehet, mert 7 kell a sikeres vizsgához. Mármint egy részletéből. Akkor lementünk dohányozni, és amikor visszaértünk, a kabátom csak ledobtam az asztalra, és elmentem mosdóba. Mikor visszaértem, már kezdődött az utolsó, a rettegett fogalmazás. Megint levittem az egész sor ablakot, mert nem is én lennék. Ezután eltávolítottam a kabátomat az asztalról, és alatta volt egy DSDs mappa. Az jutott eszembe, hogy lehet, hogy annyira siettem volna a szünet elején dohányozni, hogy nem adtam be az előző feladatot? Felkaptam, és robogtam a tanári asztal felé, leraktam, és visszaültem a helyemre. Klötzke úgy nézett rám, mintha azt próbálná kideríteni, hogy milyen mértékű az elmekárosodásom. "Ezt most miért adtad vissza? Ez a feladat..." Körülnéztem, és jé, tényleg, mindenkinek volt. Csak gratulálni tudok annak a Humor Haroldnak, aki betette a kabátom alá a mappát. Elhangzott az utasítás, hogy kezdjük el. Kinyitottam, és benne voltak a vonalazott lapok és a lepecsételt piszkozatnak való papír. Gondosan átforgattam még egyszer és mégegyszer. Nem találtam feladatot. Most vagy itt ülök 120 percig, és szabadúszóként kreálok valami zseniálisat, vagy ismét magamra vonom mindenki figyelmét a nyomorommal. Feltettem a kezem, és jeleztem a hiányosságot. Végül kaptam feladatot én is, és valamit sikerült is összetákolnom, remélem, megállja a helyét, mert nem akarok többé ilyesmiket németül írni. Ha ez a vizsgám meglesz, nem kell magasabbra másznom németül, kezdhetek valami új nyelvet jövőre. Talán olasz vagy spanyol. Portugál? Egy biztos: franciát nem. Még bőven van időm ezt eldönteni, hiszen márciusban jön meg az eredmény. Szülinapomra, remélem, jó híreket kapok. Még hátravan a szóbeli, amitől egyáltalán nem tartok, hiszen csak beszélni kell, ráadásul egy általam választott témáról, úgy, hogy a fontosabb gondolatok vázlatpontokként a támaszaim lesznek az előadásom alatt. Ezt még egy betanított majom is meg tudná csinálni. (Feltéve, ha németül való beszédre van betanítva...na ebbe nem merülnék bele.). Aztán hazaértem, beszélgettem kicsit Etelkával (mert pont itt volt), aztán ledőltem. Először becsörtetett a Hapi, és bekapcsolta a gépét. Felrezzentem. Kiment, egyedül maradtam a lakásban. Már majdnem visszaestem az álmomba, amikor felhívott Ádám. Megest felrezzentem. Beszéltem vele, kezdtem visszaaludni, amikor a Vodafonenak jutottam eszébe. Remek. Ki lehet találni, mi tortént. Csukódott a szemem, amikor (két hónapja nem beszéltem vele!!) apának kezdtem hiányozni! Ilyen nincs! Megkért, hogy mondjak el pár dolgot a főnökasszonyának, németül (épp aktuális volt, negyedízben felébresztve, hárpiásosan, félálomban). Már nem reménykedtem abban, hogy alhatok, amikor megint üzenetem jött. Jó, igaz, azt vártam, hiszen meg volt beszélve. Ez csak kicsit zökkentett ki áhított tevékenységemből. Ezekután megjelent a kedves testvérem, rámkapcsolta a villanyt, én nyöszörögtem, lekapcsolta, puffogott. Berobogott az országban tartózkodó szülőm, és ő is nekiállt velem veszekedni. Nem a megtörténés sorrendjében írtam le, mert most jutott eszembe, hogy mi mi után történt, de hiszen félálomban voltam végig. A lényegen nem változtat: a Világ ellenezte a délutáni szunyókálást. Felkeltem hát, és belvetettem magam a családi életbe. No ennyi mára. Izgalmas nap volt, de túl vagyok rajta végre! Ja és a Halkirálynő kedvenc részéhez jutottam: Mogorva nyár. Ez az egyik legjobb része a sorozatnak. Még Reiner képeslapját találtam benne. Hogy azt mennyit kerestem! Most meg bekerült a dobozba, és nem érdekel. Hát igen, mondhatnám közhellyel: más szelek fújnak, fordult a kocka és még van egy csomó másik. De mint tudjuk, utálom a közhelyeket. Ennyi.


Nincsenek megjegyzések: