Hinterteile

És igen, túl vagyok a vizsgán, hipp-hopp ilyen hamar. Nem gondoltam volna, hogy ilyen üres lesz az életem a folyamatos stressz nélkül, ami december eleje óta szorongat. És most olyan hirtelen ugrott le rólam, hogy azt sem tudom, hova lett. Csak egy kondenzcsíkot láttam belőle, hála az égnek. Nem tudom megítélni, hogy vajon hogyan sikerült, mert nem tudom. Én voltam az utolsó, reggel nyolctól vizsgáztattak, én meg kettőkor mentem be, hát szépen nézett ki a vizsgabizottság. Amikor beléptem, elképzeltem, hogy reggel még minden papír szépen egymáson volt, nem lógott ki a kupacból egy sem,a stócok párhuzamosak voltak az asztal széleivel, a vizsgáztatóknak be volt tűrve az ingük, talán még zakó is volt rajtuk, és morc kifejezés ült az arcukon. Mikor ez a kép elillant megláttam a rendetlenül egymásra hajigált papírfecniket, néhányat a földön, össze vissza, mintha az újrahasznosításra várna, a viszgáztatók züllötten ültek, kidőlve a székből, gyűrött ingben, elcsigázottan. Röhögcséltek. Kötözködtek. Hajtottak. Kijöttem, és röhögtem én is. Hát így telt. Van rá sanszom, hogy sikerült, de ha nem, az sem túl nagy baj. Jövőre ismét nekifuthatok, és akkor már legalább tudni fogom, hogy hogyan is megy ez az egész, és jobban fel tudok rá készülni. Elvira szegény, hogy megszívta! Drezdáról tartott prezentációt, és kiderült, hogy Ralfi drezdai. Innentől mindenben kijavítgatta, és teljesen összezavarta szegényt. Erre még Kövendy is azt mondta, hogy 'Hát ez gáz. Na sziasztok.' Ennyit a megpróbáltatásról. De most nincs mit csinálnom. Hihetetlen, az utóbbi másfél hónapban nem volt velem ilyen. Az előfordult, hogy nem csináltam semmit, de közben végig tudtam, hogy mit is kéne tennem valójában. Furdalt is a lelkiismeret, franc a pofáját, mindig elővett, amikor nem olyasmit cselekedtem, ami ínyére lett volna. Most, hogy túl vagyok a vizsgán, mindent leadtam, amit kellett, és a félévzárás is megvolt minden tárgyból, szóval semmilyen jellegű számonkérés nem várható az elkövetkező két hétben, semmi kötelezettségem nincs. Tanulnivaló, i mean. Olyan könnyednek érzem magam, rögtön ki is olvastam egy könyvet, de minek? A kedves, mint egy kéjgyilkost érte ez a megtiszteltetés. Imádom a nőt, de tényleg. De ez? Hát ez nem rá vall. Pontosabban de, rá vall, de eldurvult. Falom a könyveit, rogyásig van vele a polcom, és el sem indulnék sehovasem nélküle, de ez nekem is sok volt. Az összes eddigi könyvében nem volt ennyi testváladék és belsőszerv, mint ebben. Ráadásul egy kosárra való pszichopata teljes kórképe van benne, amit nem tudom, hogy honnan kapart elő a kedves, galamblelkű Vavyan Fable. Azért elolvastam, de bőszen futkosott a hideg a hátamon. Pláne, amikor az egyik kettyósban hozzám hasonló vonásokat véltem felfedezni. Lehet, hogy nekem is kertészetem lesz, ha valaki felbosszant? No majd meglátjuk. Most kicsit haragszom. Ja, ez már más téma. Bayuszra. Rossz sejtelmem van vele kapcsolatban. Lemondta a mai bulit, amit már egy hete megbeszéltünk, és a lelkére kötöttem, hogy biztos eljön velem. Elméletileg rosszul van. Jó, üzenem neki, hogy jobbulást, bár nekem gyanús marad. Mindegy, az ő dolga, ha akarja majd elmondja. De ez azért szíven ütött.

(Még hozzátennék annyit, hogy most beleolvastam a múltkori bejegyzésembe az írásbeliről, és milyen naív voltam! Azt gondoltam, gyalog-galopp lesz a szóbeli. Hát nem. És egy hasonlóság: megint elhagytam a cigimet. Megint a vizsga közelében. Széép. Le kéne szoknom...)