Ma reggel - mint mindig - elég kelletlenül ébredtem. A szobában hideg volt, és sötét, és azon gondolkodtam, bezony, ebben az is szerepet játszik, hogy az orromig sem látok. Mintha az éjszaka közepén kéne iskolába mennem. Kifejezetten a sötét és hideg hangol le. Olyan érdekes, hogy pont ma jutott ez eszembe, és amikor visszaértem a szobába felöltözni reggeli után, már sötétkékesen derengett a horizont. Remélem, minden reggel egy jóakaratnyit világosodni fog, és talán valahogy mégis el fogom viselni az ilyen korán való kelést. Alig várom már a nyarat, amikor gondolatim reggel, mint a fürge méh repkedtek rózsáim felé-jellegű ébredéseim lesznek. A másik. Valamit tennem kell a fizikumommal. Ez már nekem is sok. Na nem azt mondom, most nem kezdek hisztérikus fogyókúrába, nem. Szeretek enni, és nem fogok lemondani róla. Mozogni kéne, sajnos. Erre az elhatározás-félére jöttem rá, csak a megvalósításon kotlom még egy kicsit. Nem fűlik a fogam a fizikai megerőltetéshez. De az nem lehet,hogy amikor felmegyek a másodikra még két percig nem kapok levegőt. És hogy egy 45 perces tesióra után, amiből kb. 20 a tényleges mozgás, hosszan cipelt majd ledobott krumpliszsákként rogyok össze. Nem, nem, ez tarthatatlan. Etelkával majd csinálni fogunk valamit. Csak még nem tudom mit. Futni biztos nem fogok, mert a térdem nem 100%-os. Úszni nem úszhatok, mert a fülem miatt abba kellett hagynom az edzéseket. Etelka szerint a küzdősportokat is hanyagolni kéne, mert nekem nem izmokat kell növesztenem, hanem súlyt csökkenteni. Szóval kb. egy csomó minden ki van lőve. De biztosan van valami nekem való. Más. Belül is változásnak indultam. Lehet, hogy az előbbb felsoroltakból kifolyólag, de a hangulatomra általánosan jellemző a lehangoltság, kimerültség, rosszkedv, csipkelődés, gúnyolódás. Sajnos, nem tudom, mitől van ez, de egyre kritikusabb vagyok a környezetemet illetően, egyre bunkóbb és nagyképűbb vagyok. A körülöttem lévő emberek nagyrészt idegesítenek, még azok is, akiket szeretek, és akik szeretnek, és ezért gyakran mondok nekik is bántó, rosszindulatú dolgokat. Amiket persze nem úgy gondolok, de a pillanat hevében kivágom, és dacosan nézek hozzá. Ja igen, és azt is csinálom, hogy mivel ezeket az embereket jól ismerem, tudom, mik a gyengéik, és olyan helyzetbe hozom őket, hogy akaratukon kívül ők úgy érezzék, megbántottak. És bele is élem magam a mély megbántottságba, ők pedig nem tudják, hogy hogyan engeszteljenek ki. Ezek után többnyire elutasítom a bocsánatkérést, és búsan azt mondom, felejtsük el, amiben még több bűntudatot táplálok beléjük. Ezt még annyira nem vették észre, de előbb-utóbb kibújik a szög a zsákból, és hanyagolni fognak, hiszen mindennek van határa, még a szeretetből való elviselésnek is. Ettől én is szenvedek, nem csak ők. Lesúlytó volt ez a felismerés. Igyekszem változtatni ezeken a dolgokon, de nem tudom, hogyan fog sikerülni. Ígérem, nagyon komolyan törekedni fogok a pozitív végkifejletre!
Valamiért nem tudtam beilleszteni az eredetileg ideszánt Wind of Change-et, viszont ezt dobta ki helyette, és ez nagyon tetszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése