Katasztrófa súlytotta lelkület

Ott hagytam abba, hogy tábor. Na igen. Időben odaértem a vonathoz, megvettem a jegyem, cigim, minden nálam volt, és a szokásos érzésekkel indultam neki annak a hétnek is. Annyi volt a különbség az elmúlt évekhez képest, hogy rossz idő volt. (Leszámítva a három évvel ezelőtti tábort, akkor még ennél is rosszabb idő volt.) Megérkeztünk, és szokásosan nekiálltunk arra várni, hogy átadják a szobákat. De itt történt valami. A hatos szobába kerültem. Ilyen nincs. Tudtam, hogy itt nem lesz nyugtom. Nem és nem. Nem éreztem, hogy engem ott szívesen látnak, és tudtam is ezt, persze mindenki kedves volt és aranyos, és én is megpróbáltam normálisan viselkedni. De akkor is. Első délután megcsináltam a hajam, és elmentünk páran sétálni a strandra. A többiek addig boltba mentek. Visszaértünk a táborba, és egészségügyileg sem voltam a topon. Vacsi után aztán megvolt a beosztás, és kiderült, hogy ifi vagyok. Neeee, nem hiszem el. 5 éve járok ebbe a táborba, 3 éve szeretnék valamit csinálni is és végre sikerült! Nem akartam elhinni. Én nagyon örültem, de tényleg! :) Este korán elaludtam, mert fáradt voltam. Hajnali háromkor vagy fél négykor arra ébredtem, hogy Cézé és bara kórusban felröhög. Remek, gondoltam magamban. És ez így lesz egész héten. Másnap majdnem egy órával az ébresztő előtt kedves Cartman felkeltett mindenkit, mert már nagyon unatkozott. Esett az eső, és a csoportfoglalkozáson alig tudtunk mit kezdeni a kölykökkel. A kvantumfizikáról is beszéltünk.Ebéd aztán próbáltuk a darabunkat. Én kétszer végigcsináltam, és mondtam, hogy szeretnék lefeküdni, mert nagyon rosszul érzem magam. Be is mentem a szobába, átöltöztem pizsibe, és ledőltem. Már épp kezdtem elaludni, amikor megszólalt a telefonom.Anyu volt az, és összevesztünk.Azt mondta ne legyek flegma, én meg közöltem, hogy rosszul vagyok, és épp felkeltett, és nem vagyok kiváncsi most a veszekedésére.Megint elkezdtem süllyedni a tudatomban, amikor ismét felvonyított a telefon. Megint anyu, megnézte nekem a vonatot. Jó. Letettük, és lassan álomba merültem, amikor Zizi volt a vonalban, az után érdeklődve, hogy nem megyek-e vele Subscribera. Hát nem, mert beteg vagyok és ráadásul Velencén. Nem sokkal ezután (amikor már majdnem aludtam) bejött Ildi meg Janó, meg azt hiszem Hajni, de nem biztos, a lényeg, hogy sokan voltak, és hangosak. De azért aranyosak, mert megpróbáltak halkak lenni, több-kevesebb sikerrel. Aztán szépen sorban jöttek a többiek, és azt vettem észre, hogy egész GYH ott ül a szobában, és mindenki jól érzi magát. Nekem nagyon fájt a hátam, meg a nyakam. Igazából izomfájdalmaim voltak. Alig bírtam mozogni.Szép lassan mindenki kivonult, és ki lett kiáltva a csendespihi a szobában. Már távolodtam az anyagi világtól, amkor megszólalt ismét felvonyított az ördögi masina. Tonó osztotta meg velem jókívánságait névnapom alkalmából. Utálom a harmadik nevem, de azért megköszöntem, és Kittyvel is sikerült néhány részletet megtárgyalni a keddi dzsemboriról. Visszafeküdtem, és már csukódott le a szemem, amikor Ati berontott, és boldogan közvetítette az informáiót, miszerint vacsiidő van. Felkeltem hát. Este sikeresen előadtuk amit elő kellett adnunk, és én nem is tudtam mitévő legyek ezután. Feküdtem egy sort az ágyamon, aztán fogtam a Julit, és felmentem a pályára. Kedves Cartman természetesen megkritizálta ahogy összeraktam a pipát, merthogy nem négy réteg alufóliát tettem a szén alá (???), meghogy nem tömtem meg eléggé (ez igaz), meg különben is, az én pipámnak csak egy kimenete van. Kérdés: mi értelme van a több kimenetes pipának, ha egyszerre úgyis csak egyet lehet szívni, a többit meg be kell fogni a vákuum miatt?? No mindegy, lefeküdtem, elaludtam. Másnap még nyomottabbak voltak az emberek a csoportfoglalkozáson. Bogi Dani egyenesen letargiában volt, bár bevallom, így egy kicsit kiélhettem magam, hiszen kettőnk közül eddig ő volt az aktívabb ifi, én szóhoz sem jutottam mellette. De nem volt felüdülés őt így látni. Igazából inkább nem szólalok meg, de ne lássam mégegyszer ilyennek. Rossz volt, na. És a gyerekekkel is alig lehetett mit kezdeni. Végül átszenvedtük magunkat a délelőttön, és GYHsokkal kitaláltuk délutánra, hogy kaszinózzunk, hiszen esőben nem lehet sorversenyezni. Én még mindig rosszul voltam, ledőltem, de Laci a lelkemre kötötte, hogy ne aludjak el, háromkor kezdünk. Azzal a lendülettel alfába kerültem, és négy óra 10 perckor tértem magamhoz legközelebb. Elnézést kértem, majd számon, hogy hogy miért nem keltettek fel. Lezsíroztuk a témát, és beültem pókerezni életemben először. Abba sem hagytam, olyan jó volt! Végre tudok pókerezni! Megérkezett TD is, akiről kiderült, hogy mandulagyulladása volt, azért csak szerdán érkezett. A szobánkban folytattuk a pókert, és az első kört meg is nyertem. Vak all in, szerencsém volt, és Ati zsetonjai is hozzám kerültek. Aztán a második körben már nem volt ilyen szerencsém, kiestem. De azért nem sokkal a vége előtt! Ha figyelembe vesszük, hogy aznap tanultam meg pókerezni...Másnap úgy ébredtem, hogy a torkom is fájt. Laci azt mondta, nem kell komolyan venni, majd reggeli után jobban leszek. Oké. Reggeli után a kávémmal és a szokásos reggeli cigivel kivonultam a kapuhoz, és kezdtem a napot, mint ahogy tettem azt előtte, és szándékomban állt utána is. Arra lettem figyelmes, hogy egy nő érkezik orvosi táskával. No, gondoltam, ez kell nekem, elszívom a cigim, és utánamegyek. Így is lett, megkerestem, és vírusos fertőzésre hivatkozva azonnali hatállyal kitoloncolt a táborból. Sírva pakoltam. Életem eddigi első tábora, amit igazán élveztem, és haza kell mennem. Nagyon örültem neki. Nem részletezem a tábor elhagyását, csak annyit, hogy nagyon aranyos volt a csapatom, és nagyon sajnálom, hogy ott kellett hagynom őket. Szívből sajnálom, tényleg. Laci kikísért, és feltett a vonatra. Székesfehérvárott fél órát vártam, majd felültem a kenesei járatra, ahol egy kedves fiatal pár megvendégelt egy kis Jägermeisterrel. Őszintén mondom, jól esett. A kenesei körzeti orvos mandulagyulladást diagnosztizált. Valószínüleg a legyengült szervezetem elkapta TD betegségének utolsó szikráját. Hazajöttem, és ágynak estem. Rázott a hideg, szakadt rólam a víz, minden bajom volt. Másnap is. Harmadnap már aktívabban tudtam sajnálni magam a tábor elhagyása miatt, bár előtte is sirdogáltam két alvás között. Aztán beszéltem Barival, és azt mondta, Bayusz nem tud lejönni 29.-én. Ettől megint jól elszomorodtam. Másnap megkérdeztem a kedves barátomat, hogy hogy is van ez, és mondta, hogy nem tud jönni, mert dolgoznia kell, és majd csak később vehet ki szabadságot. Anyu azt mondta, ne bánkódjak azokon, akik nem jönnek, inkább örüljek azoknak, akik jönnek. Oké. Másnap felhívtam Tonót, és megpróbáltam burkoltan kideríteni, hogy mi újság, és mondta,hogy Kitty lerántotta a leplet a kis tervünkről, mert sajnos kiderült, hogy a születésnapján dolgoznia kell. Szóval ők sem jönnek. Bravo. Felhívtam Barit, és erre mondta,hogy hát akkor ő sem jönne aznap, mert akkor van az anyja névnapja, és inkább másnap jönne. Szóval senki sem volt itt. Viszont egy jó hír is érkezett az elmúlt héten: NAGYNÉNI LESZEK!! Baba lesz a családban! Ennek viszont nagyon nagyon örülök! De tényleg! Alig várom! Ráadásul az én születésnapom környékére van kiírva! Most még kb. akkora, mint egy lencse, ezért így is hívjuk egyelőre. De majd nemsokára igazi emberke lesz belőle! :)