Ez rólam szól

2009. október 31., szombat

Játék

Annyira jó! Tegnap Zolival lementünk Morrison's-ba, és olyan fura volt. Mármint az, hogy a párommal mentem, és nem felszedni valakit. Egyébként a felhozatal elég gyér volt, messzemenően az én Kedvesem volt a legjobb pasi, persze egy csomó csajszi felmérte őt. Úgy néztek rá, mint egy darab húsra, pláne, amikor nem volt olyan közel hozzám -teszem azt, rágyújtott-. És ami még meglepőbb: egybe tettük be a cuccunkat ruhatárba, és a csajszi eléggé furcsállta, hogy nekem egyedül annyi kabátom meg pulcsim van, úgyhogy megkértem Zolit, hogy kint várjon meg. Ez nem első kanyarban volt érdekes, hanem amikor kivettem; Zoli egy pillanatra hagyott magamra, és rögtön fel akartak szedni. Persze, én is kicsit szemét voltam, mert egy szóval sem említettem a srácnak, hogy a párommal megyek haza, azt hitte, teljesen egyedül vagyok. El akart vinni egy másik buliba (persze, arra már elutasító választ kapott!). Szegény, nagyon meglepődött, amikor a ruhatár előtt leparkoltam a Drágámnál :D Tényleg, tényleg eléggé meglepődött. Zoli is. :D Azért ez legyezgette a hiúságomat. Főleg ahogy kölcsönösen felmérték egymást, hát az volt a csúcs. Egyébként a tegnap amúgy is tök jó nap volt! Délután találkoztam Barival meg Annával és Timivel, és eltrécseltünk egy kicsit Annánál, csak az a furcsa, hogy nekem olyan felnőttes volt ez az egész. Komolyan. Hihetetlennek tartom, hogy ilyen hamar felnövünk. És tök érdekes is. Tudom, ez a dolgok rendje, de akkor is. Az egész egyébként egy komoly, de izgalmas játéknak tűnik.

Nincsenek megjegyzések: