Őrültek

Kezdem tegnapelőttel. Szóval mostanában rákattantam az állatkertezésre, és péntek éjszaka sikerült fél négyig fentmaradnom. Csak gratulálhatok magamnak. Másnap reggel nyolckor keltem,hogy végezzek a takarítással és találkozhassam Zolival. Szóval négy és fél óra alvás után nekiálltam rendet rakni, ruhákat hajtogatni, ablakot pucolni, dísztárgyakat portalanítani -az összes kisautómat és a piásüveg-gyűjteményemet is-. Mire ezzel végeztem, már délután három volt, gyorsan elmentem hát fürdeni, hajat mostni meg ilyesmik, négykor Zolinál voltam. Lehet, hogy fél háromkor fejeztem be a takarítást? Végülis mindegy. Én már reggel mondtam neki, hogy elmennék Tomihoz a Mom parkba, mert megígértem, hogy meglátogatom, de mire megérkeztem hozzá,csak egy délutáni alvásra bírtam gondolni. Ő meg azt mondta,hogy bármi jobb lehet, mint otthon dögleni,mert ő tele van energiával, és nem akar bezárva lenni és menjünk menjünk. Kénytelen-kelletlen összeszedtem magam, és elindultunk. Fogalmam nem volt, hogy hol kell leszállni a 105-ösről, de szerencsére Kedvesemnek jók a megérzései, és jó helyen szálltunk le. Elkezdtünk kóvályogni, közben vacsiztunk egyet, végül csak megérkeztünk, és jó volt Tomit újra látni. Elmeséltem neki a frissen olvasott viccemet

(A szoftveres, a hardveres és Bill Gates mennek autóval, ami egyszercsak megáll.
- Szerintem kifogyott a benzin- állapítja meg a szoftveres.

- Szerintem elromlott a motor- mondja a hardveres.

- Szerintem szálljunk ki és üljünk vissza- javasolja Bill Gates)

Ezek után elindultunk a Nyugatihoz, hogy találkozzunk Marcsival, de ő késett, ezért addig elmentünk Etelkához. Végül befutott a késő is és vásároltunk valami alkoholt. Azt elpusztítván bedzsaltunk Morrison's-ba, és meglepően jól éreztem magam. Bent még megittunk egy-egy Tequilát, meg Zoli szorgalmasan küldözgette a pálinkákat. Egyszercsak, amikor épp az udvaron ücsörögtem, leguggolt elém, és olyan szerelmi vallomást tett, hogy én majdnem lefordultam az alkalmatosságról, amin épp helyet foglaltam. Tegnap egyébként nem tudom, mi volt velünk, de valahogy eléggé felizzot a szerelem, vagy mindketten egyszerre ijedtünk meg, mert elég gyakran biztosítottuk egymást a szerelmünkről, na meg az a monológ, amit említettem! Én sose gondoltam volna, hogy valaha valaki így fog engem szeretni! És hogy Reiner után még szeretni fogok valakit egyáltalán. És lőn! Marcsiért fél egyre jött a taxis barátja, aki elvitt minket a Forgách utcáig. Már egy ideje beszéltük, hogy nagyon éhesek vagyunk, de nincs nálunk pénz, és otthon sincs semmi kaja. Zoli kitalálta, hogy ő milánóit akar enni. Csodálatos-gondoltam magamban- és ezzel mit tudok csinálni? Hát menjünk tescozni. Na persze. Majd én, éjszaka közepén tescozok, hogy utána még főzzünk meg ilyenek...Végül is belementem. Bringával indultunk el, de nem kellett volna. Én Zoli háta mögött álltam, és a lábaim nagyon fájtak. Ami azt illeti, még mindig fájnak. A karjaimban is izomláz van a görcsös kapaszkodástól. Mindenem fáj, mintha összevertek volna. Plusz fázott a kezem is -de csak odafelé, mert visszafelé odaadta a kesztyűjét-, meg el is estünk egyszer majdem, szerencsére mindketten gyorsan reagáltunk -én katapultáltam a fedélzetről, Zoli megkönnyebbült-. Aztán én vigyáztam a bringájára, ő meg gyorsan bevásárolt, és vissza. Baromira rossz volt a lábamnak. No végül visszaértünk, és a Drága nekiállt főzni. Negyed négyre készült el. De képes volt hajnalban nekiállni milánóit főzni. Esküszöm, nem normális. El sem hiszem. De én így szeretem őt. Szóval reggeliztünk vagy inkább hajnaliztunk, és olyan elégedetten és hullafáradtan zuhantam az ágyba, hogy amint párnát ért a fejem, elment az adás, se kép, se hang. Ma meg már semmi értelmeset és kimerítőt nem csináltam. De nagyon nagyon BOLDOG vagyok!