Supernem

Ma, amikor hazajöttem Baritól egyből kádba aztán ágyba dőltem. Rossz kedvem volt. Lefeküdtem, mert az anyu megengedte, hogy csempetisztítás helyett aludjak egyet. Délután ötkor felkeltett, hogy kész a kaja. Nagyon finom ragulevest főzött nekem, de még mindig nem tudtam, hogy kivel megyek Supernemre az este. Zizi lebetegedett, de megígérte, hogy a következőre eljön velem. Evés után rendet raktam a fürdőszobában, és holnapra (vagyis mára) halasztottam a takarítását. Ismét ágynak estem. Kilenckor felkeltem, és hatalmas agonizálás közepette szomorkodtam kicsit, eztán anyu azt mondta, menjek egyedül a koncertre, ismerkedjek stb. Merthát úgy nem lehet, hogy an anyám is ott van. Ebben igazat adtam neki, és elmentem egyedül, de kivételesen intenzív antiszociális hangulatban voltam. Megérkezvén szembesültem a rideg valósággal: egyedül vagyok, és a beugró 1000 Ft. Remek, én úgy tudtam, hogy 500. Még szerencse, hogy anyu pluszosan szalajtott, így mégis be tudtam menni. Mikor közöltem a pultban gubbasztó emberrel, hogy mivégre vagyok itt, egy közel két méteres bongyorka hajú csávó, aki mellettem állt, megfordult és rámvigyorgott. Én is mosolyogtam, és mondtam neki, hogy szia Tibi, majd megérdeklődtem, hogy ugye, jó lesz a koncert,mire azt a választ kaptam, hogy rajtam múlik, ők fel vannak készülve. Jó. Bementem, egy másik banda játszott, pedig már Supernemnek kellett volna a színpadon lenni. Már amúgy is megszoktam, hogy sosem kezdenek időben. Leültem hát a szűk, kicsi pincehelységben egy kanapéra és rágyújtottam. Vártam, vártam egyszercsak abbamaradt a zene, és felkapcsolódtak a villanyok. Ez volt fél 12kor. A zenekar elkezdett kipakolni, és új gitárok érkeztek a kanapém mellé. Nem késtek sokat a dobok és hangládák, észre sem vettem, és már körbe voltam falazva. Csak én és a kanapé. Remek. Közben Szabi tévedt arra, és a következő diskurzus zajlott le köztünk:

-Szabii!!

-Szia, mondd.

-Október 13-án hol lesztek?

-Miért, leszünk?

-Miért, nem?

-Őőőő....Ja, tényleg.

(kis szünet, várakozva néztem rá)

-Ja, nem tudom. Meg kell nézni a honlapon. Igen.

-Jó, azért kösz.

Sokminden kiderült a párbeszédből, csak épp az nem, amire kiváncsi lettem volna. Nem akartam neki mondani, hogy a minap fél órát kerestem őket a neten, és nem találtam a honlapjukat. Nyilván gyengeelméjűségről tettem volna tanubizonyságot. Majd megnézem mégegyszer, jobban. Már csak röpke fél órát kellett várni, és lassan eltűntek a felszerelést tartalmazó ládák, dobozok satöbbik mellőlem. Nem mintha nagy mozgástérre vágyódtam volna. Közben volt időm megfigyelni és átérezni a hely hangulatát. Már-már családias volt. A formáció tagjai ott szállingóztak az emberek között, meg-megörültek valakinek, köszöngettek, sörözgettek, dohányozgattak, és az tök jó volt, hogy nem voltak olyanok, akik rászálltak volna a srácokra, elletetlenítve a meghitt beszélgetéseket. Olyan volt, mintha csak egy kisvárosi kávézóban vagy kocsmában lettünk volna,ahol mindenki mindenkit ismer (csak én nem). Fél egy körül felálltak a színpadra, és nekiálltak hangolni. Nagy nehezen, de sikerült is normális hangokat csiholni a hangszerekből, torkokból. Aztán szépen lesétáltak a színpadról, és egy fiatal skatepunk-banda vette át a helyüket. Én kiakadtam. Akkor még nem nagyon, utána viszont annál inkább, midőn meghallottam, hogy ezek mit játszanak. Nem a zenével volt a baj, bár volna még mit tanulniuk. Nem. Az ének. Egy kb. 16 körüli szőke kiscsávó vernyogott valamit, amiből csak káromkodást lehetett hallani. Ha legalább lett volna valami értelme.De nem. Nem vagyok holmi megbotránkozós típus, pláne punkkoncerten, de ez szimplán közönséges volt. Nem állt másból csak nyomdafestéket nem tűrő szavakból. Nekem erre nem volt szükségem, elmentem hát a mosdóba. Odafele menet Tibi rámnyitotta a férfivécé ajtaját, majd a lépcsőn ücsörgő fiatalok feltették az engem is érdeklő kérdést, miszerint: Mi a szar ez???? A válasz, nyugi, 10 perc múlva jövünk. Elmentem mosdóba, visszaértem, és lőn. Sikerült hajnali egykor felállniuk a színpadra, és elkezdtek játszani. Jó volt, jó volt, de egyedül mégsem volt olyan élvezetes. Csak énekeltem velük, és mozogtam kicsit, de azért nem volt az igazi. Kettőkor vége lett a koncertnek, és iramodtam haza. Kifelé menet kit látnak szemeim: Pély Barna és Tóth Vera. Nahát, hogy ők punkkoncertekre járnak! (Bár Tóth Verában nem vagyok biztos, dehát ha már a Péló is ott volt, akkor ő miért ne? No mindegy.) Elindultam szépen, a busz természetesen egy heringesdoboz volt (mondjuk mit várok szombat este az éjszakain??) Odaértem a Nyugatihoz, hát elmegy előttem a 914es. Futás a másik oldalra, ahol is elértem, de minek? A lépcsőn is emberek álltak, de én azért felpréseltem magam. Szerintem többen voltak, mint a koncerten, és nem a zenekar népszerűtlensége miatt. Szépen hazaértem, és most írogatás közben azt vettem észre, hogy a Vica épp a párnám nyalogatja, olyan hévvel mint anno a függyönyt. Most aludni fogok.