Hát ez aztán már tényleg szánalmas! A múltkor olvastam egy részletet Vujity Tvrtko könvyéből, amelyben kifejti, amint beletúrt az internetes szex-mocsokba egy hazautazás utáni sokkoló élménytől vezérelve. A lényeg a következő: Hallott egy mesét a rádióban, ami megtetszett neki, és arra gondolt, elmeséli a gyerekeinek. Mire azonban hazaért, elfelejtette, arra emlékezett, hogy nagymamáról volt szó. Be is írta hát a keresőprogramba, ami egyáltalán nem meséket dobott ki. Az első oldal egy, a nagymamákról készült képekkel tarkított szexoldalt dobott ki. Ellenőriztem, valóban. Ez már azért mindennek a teteje. Hallatlan, hogy ezt kell látni. Mélységesen felháborít, és persze ez az oka annak, hogy nem kéne csodálkozni azon, ha ilyen aberráltak a mai gyerekek. Ha belegondolok, hogy ezek lesznek a felnőtt generáció akkor, amikor az én sarjaim cseperednek, egyre szomorúbb vagyok. Nem tudom, hová tart az emberiség. Már nagyon a szélén állunk a 'tökéletesen megépített kis civilizációnk'-nak, vagy talán már el is keztdtünk zuhanni a szakadékba. Az emberek buták. Egyesével persze nem mind, de ha magát az emberiséget nézzünk, globálisan, sajnos ezt kell megállapítani. Akik tehetnének ez ellen, ahelyett, hogy bevégeznék feladatukat inkább méginkább butítják őket. Ez közhely lett mára, de tényleg nem lehet másohogy megfogalmazni. Az igazat megvallva, nem akarom, hogy ezekkel nőjenek fel a gyerekeim. Sőt. Én sem akarok ezekkel felnőni. Ma láttam egy rövidfilmet, ami az ördögi körről szólt. A lényege az volt, hogy lassan feléljük a természetadta javakat, amik nem csak az állatok, de sok ember élőterét is jelenti. Ezzel jóformán megöljük az állatokat, az emberek meg nem tudnak mit csinálni, elmennek a gyárba dolgozni, hogy valamiből megéljenek a halászat, vadászat, növénytermesztés stb. helyett. Ezek a gyárak az elpusztított természetes anyagokhoz egy halom szintetikus kemikáliát adnak, amik végül a szervezetünkben kötnek ki. Eközben az országok vezetői, a kormányok ahhelyett, hogy az emberek érdekeit védenék, és az ő jólétüket szolgálnák (mintahogy kiskutya korukban ígérték) a meghatározó cégek vezetőinek a hátsó felét tisztogatják szájrátétellel. A mai társadalmak meghatározó jellemzői a következők: VEGYÉL, VEGYÉL, VEGYÉL! VEGYÉL TÖBBET, JOBBAT, DRÁGÁBBAT! Valamint: LÉPD ÁT, RÚGJ BELÉ, NE SEGÍTS, HEGYEZD A KÖNYÖKÖD! Nem hiszem, hogy ez a megfelelő hozzáállás. Nem akarok ilyen korcs világban élni. Nem akarom a családomat, sem a mostanit, sem leszármazottaimat, ilyen nyomorban látni. Mert nyomor van. Szellemi. Nem olyan hatalmas gondolatok ezek, épp csak ez ömlik belőlem. A düh mérget fröcsögött a vérembe, s az most megpróbál megszabadulni tőle. Kicsi vagyok. Igyekszem, igyekszem, de be kell látnom: nem vagyok elég. Azt javasolták többen is, hogy térjek politikai pályára, hiszen erős az elhatározásom és jók mind a kommunikációs mind a diplomáciai képességeim. Szívesen tenném, egy miatt mégsem. Ha elindulnék, két lehetőség állna előttem: vagy asszimilálódom az atmoszférához, vagy eltűntetnek, mint gondolkodó és nem pénzhajhász embert. Mivel az elsőt nem igazán tudom elképzelni, a második a valószínűbb. Azt viszont nem akarom. Ki tudja, hány lángoló lelkű fiatal életerős gondolkodó, teremtő ember indult már el hasonló ambíciókkal? Biztos vagyok benne, hogy nem tudnám megszámolni egy kezemen. De még a lábujjaim segítségének igénybevételével sem. És hol vannak ők most? Tud róluk valaki? Jobbik esetben kaptak egy figyelmeztető verést, rosszabb esetben két méter föld/folyó van felettük. Nem szeretném így végezni. De valamit mégis tenni kell. Bár lehet, már elkéstünk. Talán az én generációm az utolsó, aki még tehetne valamit. De az én generációm nem akar tenni semmit. Nem érdekli őket. Unalmasnak tartják. Fontosabb, hogy mi történt éppen az ún. celebekkel (sokáig nem is tudtam, mi az), akik minden bizonnyal rengeteg intelligenciával megáldott intellektuális, okos emberek. De ez nem minden. Nem csak a felnőttek butulnak, a gyerekek gondolatcsíráit már egész pici korban elkezdik kiírtani. Inkább bekapcsolja neki a tévét, nehogy véletlenül foglalkoznia kelljen vele. Vagy látástól vakulásig dolgozik. Elválik, rángatja a gyereket, lelkileg megcsonkítja. Megint felteszem a kérdést: csodálkozunk, hogy ilyenek? Semmi tisztelet nincs bennük, mert nincs előttük a minta, hogyan kéne civilizáltan viselkedni. Mert a felnőtt, akire felnéz(hetné)nek iszik, azt sem tudja, hogy hol van, káromkodik, szemetel az utcán, magára hagyja.Csodálkozunk? Ezek után mit várunk a gyerektől? Hogy ne gyújtsa fel a macskát, hogy ne köpködjön/szemeteljen az utcán, hogy ne verje mert a tanárát (!!!!!), hogy legyenek céljai, legyen egészséges gondolkodása és viselkedése. Nem várhatjuk. Nem is tudom, mit akartam ezzel mondani, de ha ezekre a dolgokra terelődik a szó, sírhatnékom támad. És most is. Igaz, elég csapongóak a gondolataim ebben a rögtönzött kiselőadásban, mégsem foglal magába minden problémát. Nem is lehet, mert akkor még 15 hónapig itt ülhetnék, és még mindig nem tartanék a felénél. Ilyen dolgok foglalkoztatnak mostanában. Nem túl derűsek, beismerem. Tanítani szeretnék. Az embereket. Gondolkodni, szeretni. Gondolkodni a jovőről, szeretni a Földet, egymást és minden élőlényt.Tanítani szeretnék.Emberiség szinten. Nem egy-egy embert, mert így azért mégis telik nekik valamire. Nem, együtt, amikor csordaként viselkednek. Amikor nem gondolkodik, mert egy barom, és nem tud és nem is akar mást tenni, mint a tömeg. Irányítani kell, és gondolkodni helyette. Ezt gondolják azok, akiknek ehhelyett az lenne a feladatuk, hogy VEZESSÉK őket. Csak mutassák az irányt, de ne hajtsák végig az úton. Mert ezek a barmok ösztönből cselekednek, és nem gondolkodnak. A hajcsárok meg élvezik, és hülyítik őket, és visszafelé fejlődünk. Nem jó ez így. Mostmár tényleg abbahagyom. Tudnám még folytatni, nem erről van szó. Csak nem bírom. Szomorú vagyok. El vagyok keseredve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése