Azt hiszem, elértem a betegség mélypontját. Akkora nyomás uralkodik a fejemben, hogy koordinációs zavaraim támadtak. Levegőt nem kapok, viszont már kevésbé köhögök, amit a legjobban utálok ilyenkor. A tüsszögés az megy, ilyenkor a nyákok felkavarodnak a fejemben és kis időbe telik, amíg újra magamhoz térek. Jó, gondolom, erre nem vagytok kiváncsiak. Szóval most nem kamu, tényleg nagyon rosszul vagyok. Ma van Imola születésnapja is, ezúton boldog születésnapot kívánok neki. Másmilyen évforduló is van ma. Április 14. No igen. Ez egyike Annak A Három Napnak. Nem csak ezért különleges. Az egyetlen, a három közül, amit teljes egészében együtt töltöttünk. Egyetlen egy órát töltöttem nélküle ezen a napon, azt, amelyikben elment a cuccaiért a Hostelbe.Milyen érdekes...Fel sem merült bennem, hogy esetleg nem jön vissza. Pedig megtehette volna:csak elmegy, én meg itt várok és várok és várok.Közben olvasni próbáltam Vavyan Fablétól az Ezüstegeret. Annyira emlékszem!Annál a résznél tartottam, amikor középkori mulatságot tartanak a faluban. Annak a napnak minden pillanata itt ragyog a szívemben. Együtt ébredtünk, heverésztünk. Aztán elmentünk kajálni. Utána 1001 éjszaka teázóban pipáztunk egyet. Hazajöttünk, Bari és Zizi feljöttek, elmentünk a Westendbe, ahol kaptunk kóstolót a később bevezetésre kerülő Mars Delightból, és kimenünkt Szigetszentmiklósra. Mindez két éve volt. Hogy emlékezhetem rá még most is ilyen élesen? Emlékszem, hogy annyira fáztunk, és ott volt egy non-stop hamburgeres, akinek az árlistáján volt a forró tea, de nem volt teafüve, úgyhogy Reinerrel mentünk a boltba filterért, és ő azt hitte, hogy a csávó azért nem tud teát főzni, mert nincs szűrője. Tulajdonképpen egyenes fordításban Reinernek igaza volt, és nagyon meglepődött, amikor egy doboz teafüvet vettünk. Többször meglátogattuk azt a boltot. Az este folyamán egy részeg is megtámadott minket, de Reiner hősiesen megvédett, én meg persze olvadoztam tőle. Emlékszem a kicsi a rakásra, ami egy Sangirásüveg kupakja miatt alakult ki, és emlékszem, akkor ittam először és utoljára (vélhetően) St. Hubertust. Reinernek nagyon ízlett,később vitt is magával kóstolót, csakúgy, mint a gyulai kolbászból és az Unicumból is. Ma nem tudtam elmenni 'gyászolni' a teázóba a betegség rosszvoltából. De talán jobb is ez így. Már nem tudom, hányadán állok magammal. Újra és újra megjelenik, nem is magától, inkább direkt felidézem, hogy egy kicsit rosszul érezhessem magam. De azt gondolom, ilyenje mindenkinek van. Egy biztos: Őt sosem felejtem el. De most, két évvel a mennyei boldogság megtapasztalása után
Szentül és Végleg megfogadom: SOHA, DE SOHA TÖBBET NEM ÍROK RÓLA IDE!
Lehet, sőt, több, mint valószínű, hogy szóba fog még kerülni, de a blogomban többet nem emlékezem meg róla. Égessetek el máglyán, ha mégegyszer meglátjátok a nevét valamelyik bejegyzésban. Végül, de nem utolsó sorban itt egy videó, amivel örök búcsút veszek az írásos megemlékezésektől:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése