Már három naja itthon vagyok egyedül, és halálra unom magam. Három napja halogatom a fodrászt, meg minden teendőmet, és képtelen vagyok rávenni magam a cselekedetekre. Bár tegnaő voltam kint az utcán! Bayusszal kimentünk Margitszigetre vízipipázni, úgy mint múlt szombaton, bár a kettő kicsit más volt. Szombaton ott volt Dóri is, meg pokrócot is vittünk, és ünnepeltük a tavaszt. Milyen jó volt végre pulcsiban a szabadban! Aztán tegnap is kimentünk, de egy padon ücsörögtünk, és odajött hozzánk egy elég fura figura.Ezt nem ecsetelném. Ma Tomizni fogok, és azt is terveztem, hogy elmgyek Anna nénihez, elújságolni a jó híreket. Egyébként két napja eszembejutott, hogy meg kéne nézni a Jégkorszak3 bemutatóját. Hát érdemes volt! Azt gondoltam, hogy nem tudják a motkányt már érdekessé tenni, hiszen mindent kilőttek. Hát nem. Én nagyon jót röhögtem rajta.
Tegnap elővettük Barbival a PlayStaiont, és szomorúan tudomásul kellett vennünk, hogy nagyon sok játék nem működik. Pedig mennyire szerettük volna, amikor még nem volt! Aztán egy ideig éjjel-nappal azzal játszottunk. És most meg haldoklik. És olyan szép idő van, amikor kint ülök az asztalnál egyedül, és rásüt a nap, és lenézek a földre, és azt látom, hogy a linóleumon szikrázik a fény, akkor eszembe jut, hogy ez 10 és 15 éve is így nézett ki. Belegondolok, hogy mennyire telik az idő, és én nem vagyok képes lépést tartani vele, mert szeretem a régi dolgokat. Amikor kicsik voltunk, minden más volt. Sosem voltam egyedül, és ezt meg is szoktam. Most, 'rabságom' negyedik napján már nagyon nekikeseredtem. A legrosszabb az volt, hogy egyedül ébredtem. Nyitogattam a szemem, és ilyenkor mindig figyelek a zajokra, hátha valaki egyszerre kel fel velem. Felnéztem az órára, gyanús volt, hogy semmi mozdítás. Felmentem anyáék galériájára, és nem volt ott senki. Körbejártam az üres lakást, és felmerült bennem, hogy egyszer el kell majd hagynom, pedig itt nőttem fel, és itt voltak a testvéreim is, és a szüleim, és tényleg soha, soha nem voltam egyedül. És eszembe jutott az is, miután beszéltem anyával telefon, hogy akármennyire rossz is, elkövetkezik majd az az idő, amikor nem lesznek ott. Amikor már tényleg teljesen egyedül leszek a világban, és akármennyire nem akarok belegondolni, egyszer el fognak hagyni. És azt hiszem, ez egy természetes folyamat,és sajnos mindenkinek túl kell jutnia rajta, de nem tudom, hogy én hogy fogom. Persze nem szabadna még ezen gondolkodnom, és abba is hagyom már ezt, nem látok át a könnyeimen. Nem tudom, mi van velem, már az állatmentő-sorozaton is elsírtam magam. Nem szabad ezt művelni, mert lelkileg nagyon megviselő. Úgy értem, hogy ilyen sokáig nem csinálni semmit. Ez veszélyes. Végre megjött a Hapi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése