Ma tök jó napom volt! Leszámítva, hogy sokat gondoltam valakire. Az osztály hajbakapott azon, hogy ki mit viseljen a szalagavatón, mit táncoljunk, milyen színűek legyenek a dolgok, és hogy kinek az anyja hova menjen. Ez nem tudta elvonni a figyelmemet. Egész nap azon agyaltam, hogy mit írjak neki smsben. Addig jutottam, hogy Hallo Robert! Wie geht es dir?...És itt impotenciába fulladtam. Ez valami utóhatás-féle lehet. De ha eszembe jut, milyen volt megcsókolni, megölelni meg hasonlók, olyan kellemes melegség jár át, és úgy fáj a kis szívem. Persze tudom, csak meg akart dönteni, tiszta sor, a viselkedéséből is kiviláglik. Azt viszont nem tudom, hogy azért volt-e bunkó, mert megkapta, amit akart, vagy azért, mert nem? Ezt talán sosem fogom megtudni. Még fenyeget a veszély, hogy írok neki. Más. Ma találkoztam Kónyival. De jó volt őt újra látni! Néha kitört belőlem, hogy olyan furcsán érzem magam, ez nyilván azért volt, mert olyan furcsán éreztem magam. Két év után, ráadásul, a körülmények, ahogy megismerkedtünk... Akkor még nem volt blogom, de azért az is mélyen az emlékezetembe égette magát. Kónyival egyetértünk abban, hogy elég rendkívüli élményt éltünk meg együtt, amit nem fogunk nagyon elfelejteni, mert olyan jól szórakoztunk. Hát tényleg. Robert meg majdcsak elmúlik. Előbb-utóbb. Azt nem tudom, hogy miért most tört rám ez az egész? Miért nem akkor, amikor még tehettem volna valamit? Ez jellemző rám. De talán hamarosan találok valakit, aki megérdemli, hogy hiányozzon, és elfogad engem egy rövid időre az élete kísérőjének. Vagy egy kicsit hosszabb időre.
2 megjegyzés:
inkább egy kicsit hosszabbra! és nekem van is ötletem, hogy ki...!:P
Kicsoda???? Engem érdekel!!!!:)
Megjegyzés küldése