Ez rólam szól

2009. augusztus 21., péntek

Nájsztumitjú

Martin óta nem nagyon voltam netközelben, bár akkoriban óránként ellenőriztem az e-mailjeimet. Ez idővel csökkent, majd az egész lelkesedés ellankadt. Már nem is nagyon érdekel, nem hiszem, hogy írni fog nekem. Azóta történt velem egy s más. Majdnem egy egész hetet töltöttem itt egyedül Balcsin, ami nem telt eseménytelenül. Első nap lesétáltam a Julival a partra, és rágyújtottam. Egy jó darabig nem történ semmi, így a tettek mezejére trappoltam. Amikor egy srác elhaladt mellettem, megkérdeztem, hogy lenne-e kedve neki és a barátainak csatlakozni hozzám, mert egyedül nem olyan móka a pipázás. Megkérdezte a többieket, és volt kedvük. Ígyhát odatelepedtek hozzám, és kicsit feldobtak. Füleiek, és lassan menni akartak már hazafelé, amikor lejött a partra két srác és egy csaj. A leányzó - Zsófi - megvizsgálta a vizet, és úgy döntött, fürdene egyet. A két srác húzta a száját, hogy hideg a víz, hideg a levegő stb stb. Odadzsaltam hát, és mondtam neki - Én majd bemegyek veled, anyukám!- épp, hogy a bajszomat nem pödörtem meg. Bementük úszni, és a víz egyszerűen fantasztikus volt! Nagyon élveztem, már nem is tudom, mikor fürödtem utoljára éjszaka. Amikor kijöttünk, kedves új ismerősöm meghívott egy pálinkára. Bementünk a Patkó nevű kultúrkocsmába, és rendeltünk egy kört. Odaültünk az asztaltársaságukhoz, ahol -hogy, hogy nem - megismerkedtem egy csávóval. Kinéztem őt magamnak, de aztán végülis kihátráltam a kialakult helyzetből. Ezúton is bocsánatot kérek a delikvenstől az okozott 'kellemetlenségekért'. Aztán hazamentem. Másnap, immár a chicha nélkül indultam útnak egy törölközővel és váltás fehérneművel. Amikor a Patkóhoz értem, megtaláltam az előző napi társaságot, de Zsófinak már nem volt kedve fürdeni, ígyhát egyedül vágtam neki. Csodálatos éjszaka volt, jó volt az idő, tiszta az ég, hétágra sütő Hold, meleg víz. Amikor belmentem, megláttam egy nagy létszámú társaságot, akik eléggé jól érezték már magukat ahhoz, hogy meztelenül fürödjenek. Csak pasik voltak. Amikor elúsztam mellettük 'kulturáltan' megérdeklődték, hogy ki is vagyok én. Mire is közöltem velük, hogy valószínüleg nem ismerjük egymást. Izgatottan fedezték fel -idézem: - Hé, ez egy csaj!. Mondtam, hogy én inkább úsznék egyet, amikor láttam, hogy közelednek felém. Egyikük eljött velem úszkálni, de hamar visszatértünk, ahol is -Hé, ez a kedvenc számom- felkiáltással rámvetette magát egyikük, és táncra perdült velem. Onnantól nem volt megállás, végigtáncoltatott mindegyikük. Eléggé domborítottam, hogy elkerüljem a nem kívánt testi kontaktust. Aztán kimentünk a vízből, meghívtak másnapra házibulizni, és elváltak útjaink. Enerváltan hazafelé vettem az irányt. Másnap meglátogattak anyuék, elhalmoztak kajával majd továbbáltak Salsa-tábor iránt. Egész nap takarítottam, és este végre megjött Bari. Lementünk a partra, begyújtottuk a pipát, és már megint, ki gondolta volna, megismerkedtünk két sráccal, akikkel elmókáztunk egy darabig. Később közelebb telepítettük a hardvert a Patkóhoz, ahol is régi ismerőseimmel találkoztunk (a két nappal azelőttiekkel). Szegszi (a Szegfűből alakult a beceneve, nem hibásan írtam) meghívott minket egy-egy Jägerre, hosszas győzködés után (mármint ő győzködött minket, és nem fordítva), és egy kicsit leültünk hozzájuk. Volt a társaságukban egy leányzó, aki hobbi-hennázik, és feldíszített minket egy-egy dekoratív nonfiguratívval. Akkoriban támadt az a zseniális ötletem, hogy nem megyünk-e át szombaton Siófokra. Legnagyobb meglepetésemre az egyszerű és gyors válasz így hangzott: De. Menjünk. Úgyhogy szépen megterveztük, hogy hogy legyen ez az egész, de nekem végig kétes érzéseim voltak a kikapcsolódásunkkal kapcsolatban. Akkor kezdtem kicsit megnyugodni, amikor a buszon voltunk. Úgy találtuk ki, hogy az utolsó busszal megyünk oda és az elsővel jövünk vissza. Amint megérkeztünk -első a biztonság alapon- megérdeklődtük, hogy honnan indul a visszabusz. Ezután belevetettük magunkat az éjszakába. Először bevertük a pezsgőnket, amit ott vettünk, és közben egyre nagyobb érdeklődéssel hallgattuk a hátunk mögött zajló Animal Cannibals koncertet. Mikor végeztünk az itallal beálltunk csápolni. Fantasztikus volt! Egyikünk sem tudta volna soha elképzelni, hogy mi valaha ilyen jól fogunk mulatni erre a zenére. De még milyen jól éreztünk magunkat! Amikor vége lett, lementün a partra, és elszopogattuk a sörünket. Aztán bementünk abba az ominózus szórakozó-helységbe, ami előtt Martinunkat megismertem. De túljutottam rajta. Táncoltunk és énekeltünk és táncoltunk és énekeltünk és kevertük a kettőt egyszóval marha jól éreztük magunkat. Kimentünk kicsit pihenni, ahol egy határozatlan számú germán ajkú humanoidokból álló társaságba botlottunk. Kicsit tébláboltunk körülöttük, majd rövid beszélgetésbe elegyedünk velük. Aztán megint lementünk a partra, és nekifogtunk a Fütyülősnek egy holland banda tőszomszédságában. Velük is beszélgetni kezdtünk, majd kolbászoltunk egy kicsit a nyomukban, végül elváltunk tőlük, mert bajos volt a közlekedés ilyen nagy számú társaság részére. Visszamentünk hát bulizni, és hajnalig abba sem hagytuk -najó, voltak kisebb megszakítások-. Rohamosan fáradni kezdtünk, de még volt vagy három óránk a busz indulásáig. Elindultunk próbaképpen valami kaját keríteni, de határozatlan voltam a kérdésben, miszerint erre szeretném-e költeni a pénzem, vagy sem. Végül az utóbbi mellett voksoltam, miközben ránkvilágosodott. Csöpörészett is az eső. Visszasétáltunk a partra, ahol már hideg volt, vagy csak nagyon fáradtak voltunk már vagy mindkettő. Visszamentünk a szórakozóhelyhez, és ott vártuk a telefonok csörgését, amik az indulást jelezték. Szép kényelmesen, majd egyre gyorsuló tempóban elhagytuk a tetthelyet, nem mintha késésben lettünk volna, csak egyre jobban esett. Még vagy fél órát vártunk a buszra, de eljött végül, és hazahozott minket. Aztán horpasztottunk egy jóízűt, ám rövidet, és megjöttek anyuék. Aztán Bari lassan elment, és sajnos nem kísértem le őt az állomásra, de úgy tűnik, az én szervezetem gyengébb, mint az övé, mert alig álltam a lábamon. Vagy neki muszáj volt mennie. Nem tudom már. Most hirtelen nem jut eszembe semmi említésre méltó az utána következő időpontig, leszámítva, hogy megismerkedtem egy kedves lánnyal, akivel egyszer elmentünk sétálni. Aznap este megbeszéltük, hogy -mindegy, hogy miért, most nem szeretném kiteregetni a magánéletét- ha nem jön a barátja 18-án, akkor strandolunk egyet együtt, hogy elmúljon az a számára szörnyű nap. Így tehát 18-án délután kettőkor ledzsaltam a strandra, és kerestem őt. Nem beszéltük biztosra a találkozást, és nem is találtam meg őt. Ahogy megálltam, német beszédre lettem figyelmes. A közelemben feküdt két német srác, első ránézésre a szimpatikus típusból. Második ránézésre is annak tűntek, ígyhát odamentem hozzájuk, hogy megkérdezzem, van-e kedvük este inni valamit együtt, hogy gyakorolhassam a nyelvet. Igencsak meglepődtek, egy kicsit szólni sem tudtak. De én végig lélekjelenvoltam, és bájosan mosolyogtam. Végül mondták, hogy hát ma este nem jó, mert meghívták őket vacsizni, de ha van kedvem holnap, akkor persze, szívesen. Megbeszéltük, hogy tízkor a Patkóban. Aznap este már nem volt semmi. Másnap anyu egész nap nagyon ideges volt, mert a vendégek is késtek, az Imi is, úgyhogy nem nagyon örült, hogy itthagyom. De aztán persze minden jóra fordult. Ez persze csak miután én elmentem. De nem panaszkodom ám. Próbáltam magam nem beleélni az egészbe, hiszen tudtam, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ott lesznek, de persze baromira csalódtam volna. Hát nem kellett. Legnagyobb örömömre ott voltak. Ketten. Pedig én úgy vettem ki a rövid és akadozó előző napi eszmecserénkből, hogy többen vannak, a barátnőik meg mittudomén, hogy kik. Aztán felvilágosítottak, hogy a házinéni hívta meg őket vacsizni, és nem holmi lányok. Fellélegeztem. Vettem magamnak egy sört, és összeraktam a pipát. Daniel lelkesen pipázott velem, Robert nem kért belőle, pedig mindketten dohányoznak. Baromi hangos volt a zene, és amúgy is furcsa tájszólást beszélnek, így alig értettem, hogy miről van szó. Meginterjúvoltam őket, hogy nem lenne-e kedvük inkább leülni a parton, ahol hallom is, hogy miről beszélnek. Belementek. Ott is akadozott kicsit a társalgás, ezek a fiúk nem túl bőbeszédűek. Úgyhogy pipáztunk, kicsit beszélgettünk, kicsit hallgattunk meg ilyenek. Én a magam részéről nagyon jól éreztem magam. Szűkszavúságuk ellenére kiderült, hogy Drezda mellől, Pautzenből jöttek, és a barátaik uborkák, mert nem jöttek velük. Körül-belül hajnali kettőig beszélgettünk meg pipáztunk, aztán hazaindultunk. Lent laktak a pékkel szemben, de ma átköltöztek két házra tőlem. Ne menjünk ennyire előre. Amikor elváltunk egymástól, megbeszéltük, hogy másnap hétkor találkozunk a mólónál, és megnézzük együtt a tűzijátékot. Én a strandról mentem oda, vizesen, csoffadtan, éhesen, mert elment az idő, és nem tudtam hazajönni készülődni. Ott találkoztam Yvettékkel, de a srácok nem mutatkoztak. Fél órát vártam -mert ilyen jófej vagyok :S - aztán elindultam hafelé. És mit ád a jó Teremtő, robogtak velem szemben, amikor megláttak, megbánóan lesütötték a szemüket és nagyon szégyellték magukat. Bocsánatot kértek a késésért, és mivel én tényleg ilyen jófej vagyok, naná, hogy megbocsájtottam. Elmondtam nekik a nyomoraimat, és kértem egy kis időt, hogy rendbe szedhessem magam. Tehát egy órával később ugyanott. Hazarobogtam, felöltöztem, táplálkoztam, magamhoz vettem egy sört és ledzsaltam a mólóhoz. Rózsás hangulatban voltam. Ők persze szintén sörözni vágytak, így visszatértünk a támaszpontra, az alkohol-lelőhelyre. Italokkal felszerelkezve bementünk a Fizetőre, és vártunk. Kiderült, hogy nem kilenckor, hanem fél tízkor kezdődik a tűzijáték, sebaj, addig tőmondatokban összefoglaltam nekik a mai nap történetét Szent Istvántól az új kenyérig. Aztán megcsodáltuk a műsort, és visszatértünk a pubba. Elkezdtünk vedelni. Szó szerint. Egyáltalán nem vagyok büszke magamra, de nagyon jól szórakoztam. Nem akartam lehúzni őket, dehát nem is kérdezték, hogy kérek-e még, csak szó nélkül hozták a következő kört. Nem hittem volna, hogy a sörtől is be lehet rúgni. Na persze, ilyen ipari mennyiségben fogyasztva már...Én ugyan Daniellel beszéltem többet, mert az ő szavajárását jobban értettem, mégis Robert öntötte ki nekem a szívét aznap este. Elmondta, hogy májusban szakított vele a barátnője, akibe ő még mindig szerelmes, és egyébként az unokatestvére -de arckifejezésemet látva gyorsan hozzátette, hogy ez náluk nem gond- , és hogy ő még mindig őt szereti, de azért szakított vele, mert majdnem megütötte a lányt meg hogy szerinte túl sokat iszik. Azt monda, megígérte neki, hogy elmegy elvonóra. Megkérdeztem, hogy és elment-e. Hát nem. Úgy tudtam. Mindegy. Amíg ezt vesézgettük Danielt betámadta egy csekélyke angoltudással bíró végzős egyetemista azzal az ajánlattal, hogy ha Daniel fizet neki egy sört, akkor ő azt 7 másodperc alatt megissza. Az embernek tátva marad a szeme! És szegény fiú, majdnem belement ebbe, amikor nyomatékosan megkérdeztem tőle, hogy Willst du ihn wirklich ein Bier bezahlen, nur um zu sehn, wie schnell er es trinkt??? És ettől megvilágosodott. Határozottan megmondta a srácnak, hogy nem kér ebből, köszöni szépen. A levakarhatatlan visszakérdezett: de miért? A válasz: Mert a mami azt mondta, és rámnézett. Norbi, az egyetemisra nagy szemeket meresztett rám, és alig akarta elhinni, hogy meghiúsítottam zseniális tervét, hogy egy ingyen sörhöz jusson. Erre kifejtettem neki, hogy örülnünk kéne a jelen gazdasági helyzetben, hogy idejönnek a turisták, és itt költik a pénzüket nálunk ahelyett, hogy még jól le is húznánk őket, ráadásul egy ilyen piti és határozottan unfair trükkel. Erre megbékélt, és a továbbiakban barátságosan átnézett rajtam. Közben Robertet megismerték a tavalyi kis cimborái, és hirtelen nagyon sokan lettünk az asztalnál. A sörök meg csak úgy gurultak lefelé. Szerintem én egész életemben összesen nem ittam még annyi sört, mint tegnap meg tegnapelőtt este. Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt ott a dzsumbujban, és amúgy is sétálnom kell egyet, ígyhát szóltam Danielnek, hogy én most elmegyek sétálni, és megkérdeztem, hogy velem tartana-e. Mondta, hogy persze, persze, ne menjek egyedül, eljön velem. Én kimenekültem az asztaltól, és kint vártam. Ő odament a táncikáló Roberthez, és a diskurzusuk végén mindketten felém indultak táskástól-söröstől. Annyira jó volt kiszabadulni onnnan, főleg azért, mert volt egy srác, aki felismert engem tavalyról, emlékezett, hogy egy kutyát sétáltattam, és heves udvarlásba fogott. Sajnos, er war nicht mein Typ. Már nem tudtam egyenesen menni, támaszkodnom kellett, és két vállalkozó szellemű lovagra találtam a németekben. Robert megerősítette, amit korábban már az asztalnál mondott, hogy ők aztán vigyáznak rám, és nem hagyják, hogy bármi bajom essen. Tudomásul vettem. Hirtelen fürdőzési késztetésem támadt. Le akartak beszélni a vízbemenési szándékomról, sikertelenül. Daniel azt harsogta, hogy meg fogsz halni, meg fogsz halni. Mondtam, hogy nem, mert én tudok úszni. Még részegen is, és nem megyek olyan mélyre. De nekem most úsznom kell. Úgy éreztem, hogy a víz majd egy kicsit visszajózanít, mielőtt hülyeséget csinálnék. Későbbiekben rájöttök majd, hogy ebben tévedtem. Nekivetkőztem, és bugyiban belegázoltam a Balatonba. Közben fennhangon és folyamatosan győzködtem őket, hogy jöjjenek be úszni, mert nagyon jó a víz et cetera et cetera. Daniel a maga részéről úgy döntött, hogy momentán nem tud úszni, Robert meg úgy, hogy akkor most megmenti az életemet. Ő is nekivetkőzött hát, és elindult. Innentől minden úgy volt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Beledugta a lábát, és megállapította, hogy egész hideg. Mondtam, hogy dehogyis, nagyon jó, gyere, add a kezed. No igen. Adta a kezét, és behúztam a vízbe. Kicsit beljebb mentünk, de csak két-három méterre voltunk a lépcsőtől. Didergősen átölelt, és megcsókolt. Aztán alig bírtuk abbahagyni. Bár részemről inkább a barátját preferáltam volna, de végül is így is jó volt, mert ő is eléggé megtette a hatását. Daniel egy idő után már aggódni kezdet odakint, és sürgette a kimenetelünket.Nagy nehezen elváltunk egymástól, és kimentünk. Én nem éreztem hidegnek a levegőt, így csak leültem a kőre, eltakartam magam és száradozás közben megállapítottam, hogy cseppet sem lettem józanabb, sőt, ha lehet, még kótyagosabban érzem magam. A fiúk közben fényképeszkedtek. Pontosabban Daniel fényképezte a mindenféle kompromittáló pózba merevedett Robertet, és közben baromira röhögtek. Mintha ott sem lettem volna. Amikor a bőröm már nagyrészt száraz volt behemperedtem a fűbe és a csillagok bámulásába fogtam. Aztán félpornó képek készültek újdonsült lovagomról, ugyanis levette a vizes gatyát, és felvett egy pólót. A táskában való kotorászás közben előhalászott egy pulcsit, és odadobta nekem, hogy vegyem fel. Nem volt kedvem hozzá, erre kórusban könyörögni kezdtek, hogy gondoljam meg magam. Felöltöttem hát a ruhadarabot, hogy megnyugodjanak, és meglepetésemre igen jól esett. Nagyon jó meleg és kényelmes darab volt. akkor felálltam a párkányra és onnan néztem hogy mit csinálnak. Mikor már nem bírtam tovább nézni, ráadtam Roberte a nadrágomat, az egyik kedvencemet: a batikolt lapnadrágomat. Érdekes látványt nyújtott, ezt is megörökítették hát. Aztán Daniel elkezdett valamit bogarászni a lépcsőnél, és Robert odajött és átölelt és megcsókolt. Erre langaléta barátja hirtelen megfordult és meglepődve kérdezte, hogy -Ti csókolóztatok???. Bár értettem volna, hogy akkor Robert mit válaszolt...Talán okosabb lettem volna tőle egy kicsit. Végül levetette a kényelmetlen nadrágot, de ráadtam a strandkendőmet, ez az egész folyamat szintén le lett kapva. Elindultunk hazafelé, fáradtan, részegen, miegymásosan (...), és Robert megfogta a kezem, és rendkívül feldobottnak tűnt. Amikor ideértünk a házhoz el akartam búcsúzni, de ő húzott magával, hogy menjek át hozzájuk. No nem tudom, ezt hogyan gondolta, végül belementem, mert nem akartam nálahagyni az egyetlen strandkendőmet, és csak nem téphettem le róla az egyetlen takaróját az utca közepén. Ráadásul a pulcsija még mindig rajtam volt, ami alatt meg nekem nem volt semmi ruhadarab. Továbbmentem velük, de ismét kétes érzéseim voltak a rám váró kalanddal kapcsolatban. Amikor odaértünk hozzájuk, én egyből vécére mentem, a colos pizsibe bújt és lefeküdt, lovagom szintén ruhát váltott. Na jó, ez így nem igaz, inkább csak vetkőzött. Beinvitált a szobájába, és én leültem az ágyára. Rágyújtottunk egy-egy cigire, ő elfeküdt az ágyon, és lehúzott maga mellé. Amikor elszívtuk, leoltotta a villanyt, annak ellenére, hogy mondtam neki, hogy haza kell mennem, mert ha anyu reggel nem talál otthon, biztos, hogy kinyír, bezár, többé nem mehetek sehova stb. Ó -jött a válasz-, még csak negyed négy van. Aha. Tényleg annyi volt. Végül megtört az ellenállásom, noha nem teljesen, hiszen őt is felkészületlenül érte az afférunk, azaz nem volt nála búvárcucc. Azért valamennyire belemelegedtünk egymásba, de végül észhez tértem, és határozottan visszautasítottam, elmondtam neki, hogy nem vagyok abban a helyezetben, hogy bébit hozzak a világra, és gondolom ő sem szeretne ilyesmibe keveredni egy idegen országban. Belátta igazamat, és végül megkért, hogy akkor csak cirógassam a hátát. Így telt el egy rövid idő, aztán újra próbálkozott, és én megint majdnem elvesztettem a fejem, de végül megint magamhoz tértem. Ekkor jött a pálfordulás idillikus hangulatunkra. Elmászott egy cigiért, szinte hátat fordított nekem, végül mégsem, de annyira jellemzően férfiul viselkedett, hogy sikítani tudtam volna. Egy darabig feküdtünk még egymás mellet, majd észrevettem, hogy derül az ég. Ő már félig-meddig aludt, amikor én kipattantam az ágyból, és biztosítottam, hogy csak a kapuig kéne kikísérnie, hogy bezárhassa azt utánam. Sebes öltözködésbe kezdtem, szerencsére mindenemet megtaláltam. Erre ő is komótosan öltözködéshez látott, és én kint álltam az ajtóban, amikor láttam, hogy komolyan gondolta, hogy ő majd hazafurikáz engem. Eléggé megrémültem, pláne, hogy egy szót sem szólt, némán engedett ki a bejárati ajtón és a kapun, ugyanígy nyitotta ki nekem az ajtót a kocsiban. Ismertettem vele azon álláspontomat, miszerint ez nem egy bajnok ötlet, mivel ivott is, fáradt is, kis hazánkban zéró tolerancia van és az ördög nem alszik. Erre csak legyintett, és bevágódott a kocsiba. Mit volt mit tenni, én is beültem hát, és elindultunk. Ahogy ráadta a gyújtást egyből elkezdett bömbölni valami disco-zene, amitől azt hittem, hogy kalapáccsal ütik a fejem, amiből előzőleg az agyamat már eltávolították, és jelenleg egy mosógépben centrifugázik. Megérdeklődtem, hogy nem lehetne-e esetleg kikapcsolni -Szó sem lehet róla-, vagy legalább egy kicsit lehalkítani. Ezt nagy kegyesen megtette a kedvemért. Amikor a házhoz értünk járó motorral álltunk, és megbeszéltük, hogy ma este nyolckor találkozunk a Patkónál. Végül negyed hatkor ágyba kerültem, miután felhúztam a 14. vonalat a 'dicsőségfalamra'. Egész nap jó kedvem volt, és izgatott is voltam, bár tudtam, hogy mindketten részegek voltunk, és azzal is tisztában voltam, hogy valószínüleg minden úgy lesz, mintha mi sem történt volna, de nem tört le a tudat, hisz így Daniel sem érezte volna kizárva magát. Lementem nyolcra a kocsmához, és nekálltam várni megint. Fél kilenckor felvetettem magamnak, hogy mi van, ha félreértettük egymást, és a mólóhoz beszéltük meg, mint tegnap. Elzarándokoltam hát oda, de nem voltak sehol. Visszatértem törzshelyünkhöz, mászkáltam fel-alá, nem történ semmi. Elindultam hazafelé, azzal a hatáozott szándékkal, hogy megnézem, ég-e náluk a villany, hisz, mint mondtam, ma átköltöztek két vagy három házra tőlem. Hogy hogynem, ment a tévé a szobában. Na, itt impotenskedtem egy 5-10 percet, végül becsöngettem. Robert kijött a kapuhoz, és rettentő kínos 10 vagy 15 perc következett. Eléggé szakadt állapotban volt, látszott, hogy megviselte a tegnapi mulatozás. Itt jött pályafutásom csúcspontja: megpróbáltam úgy megkérdezni, hogy mégis hol a fészkes bánatban voltak, úgy, hogy ne tűnjön felelősségrevonásnak, hisztisnek, de mégis éreztessem, hogy ezt nem lehet velem csinálni és megőrizzem az eddig kialakult barátságos kapcsolatot. Nem tudom, mennyi értelme volt az előző mondatnak, mindenesetre eléggé vegyes érzelmeim voltak, amiket nehéz volt kontrollálni, nem tudom azt sem továbbá, hogy ez mennyire sikerült. Próbáltam őszinte lenni, elmondtam, hogy azt gondoltam, nem akarnak már velem találkozni, erre persze azt mondta, hogy nem, dehogy, csak nagyon későn vacsiztak, és őszintén szólva elfelejtette, hogy mit beszéltünk meg, vagy hogy megbeszéltünk valamit egyáltalán. Hosszú szünet. Még egy kis szünet. Elkezdtünk a lecsófesztiválról diskurálni, ami holnap lesz. Meg szóba került a Sóos-hegy meglátogatása is, és őszintén meglepődtem, hogy még mindig el szeretnének jönni velem. Arra nagyon ügyeltem, hogy mindig t/2-ben maradjak, nehogy valami személyes is kerüljön a beszélgetésbe. Egy fél mondattal beinvitált hozzájuk, de ezt inkább eleresztettem a fülem mellett, mert úgy gondolom, csak udvariasságból ajánlotta fel. Határozottan kijelentette viszont, hogy ma nincs kedvük sehovase menni, mert fáradtak, és végre van német tévéjük, és épp bajnokok ligáját néznek, amit már nagyon vártak, úgyhogy szó sem lehet arról, hogy ők ma este kimozduljanak. Megkérdezte, hogy én mit csinálok ma este, de érzésem szerint pusztán felebaráti érdeklődésből. Itt beismerem, hogy megpróbáltam kicsit szánandónak tűnni, és mondtam, hogy hááát, a partra egyedül nem akarok lemenni, úgyhogy valószínüleg akkor hazamegyek és tévézek vagy olvasok. Egy kicsit nyitva is hagytam, hátha megismétli az invitálást, és akkor elfogadom. Sejtettem, hogy nem fogja. Aztán megint szünet. (Itt egyébként csak a hosszabakat említem meg, annak ellenére, hogy nagyon akadozott a társalgás, és folyamatosan szünetekkel tűzdeltük.) Megbeszéltük, hogy holnap este nyolc körül idejönnek hozzám, és akkor csinálunk valamit este, és jó tévézést kívántam neki (ezt eléggé sután, érzésem szerint). Végül rájöttem, mi rág belülről. Csalódás a neve, és eléggé emésztő tud lenni. Nem abban csalódtam, hogy nem esett szó a tegnap estéről, mert ezt amúgy is így terveztem, hanem ahogy ez az egész lebonyolítódott. Most már azt sem tudom, hogy még mindig elvinnének-e Siófokra, ahogy tegnap mind a ketten elhívtak. És csodák csodája, valamint persze az elmaradhatatlan Murphy: anyu elengedne velük. El sem hiszem. Persze, ez is velem történt. És ahelyett, hogy most kurva jól érezném magam itt ülök egyedül és blogolok. Kiváncsi vagyok a holnapra és a többi előre megbeszélt dolorga. És persze nem akarok rájuk tapadni. Az senkinek sem jó. De akkor miért nem mondják, hogy inkább valami mást csinálnának NÉLKÜLEM, minthogy megbeszélnek velem valamit, és nem tartják be. Jó, ez Danielre nem vonatkozik, mert lehet, hogy hozzá már el sem jutott a mai találkozás híre. Mindegy, amit eddig csináltunk együtt az tök jó volt. Reménykedem benne, hogy sikerül még überelnük ezt, ha nem, akkor boldogan emlékszem majd vissza erre a két éjszakára. És úgyis jövőhéten megyek már haza. Nem sokat számít már. Ó, basszus, dehogynem számít, hát kit akarok én meggyőzni???Mindegy, azt hiszem, most lefekszem. Holnap meg majd meglátjuk, mi lesz. Ha mást nem, felmegyek egyedül a hegyre. És szépen kigyönyörködöm magam a panorámában. Hát, ez most egy időre elegendő mennyiség, és jól össze is foglalja az utóbbi időben történteket. Akik részt vettek ezeknek a szép estéknek és napoknak az emlékezetessé tételében, ezúton is köszönönök mindent. És a titkos dolgokért is. Az is jó volt. Csakhát nem lehet itten mindent büntetlenül közzé tenni. :P A titkaim legalább megmaradnak. Most egészen felvidultam :):)

Nincsenek megjegyzések: