Ember

Úgy érzem magam, mint akit összevertek. És milyen jó érzés! Igaz, nem kis tortúrán mentem át, mielőtt sikerült összehozni Ezt a randevút. Utoljára 15 évesen kaptam ekkora adrenalin-adagokat, már rég leszoktam róla. Anyu nagyon gyanakodott, hogy nem is úgy van, ahogy mondtam neki. Hát valóban. De ha egyszer elindultam a füllentés kacska ösvényén, többé vissza nem fordulhatok belőle. És egyre és egyre nagyobb lett a magam előtt görgetett hazugság-hógolyó, és csak szedte magára a havat és már alig láttam ki belőle. De szerencsére nem lett belőle baj. Leszámítva persze a saját kis érzéseimet, dehát most nem az a lényeg. Szóval már az előző bejegyzésben is említettem, hogy újra együtt vagyok Ádámmal. No kérem, kezdjük az elején. Múlt szombaton (azaz pont egy hete), lementünk soksokan Morrison's2be, és hellyel-közzel jól szórkaztunk (leszámítva, hogy Bari meg én voltunk az egyetlen józanok a társaságból), és a részegeket istápolni, támogatni kellett. Remek szabadidős elfoglaltság, máskülönben, mindenkinek ajánlom. Én meg persze a tömeget kutattam, hátha meglátom, és elmondhatom neki mindazt, amit annyiszor lejátszottam magamban. Aztán nem úgy lett. Amikor megláttam, nem tudtam megszólalni. Csak megöleltem. És elment. Kicsivel később szegény Vili jól az áldozatomul esett, mert rázúdítottam mindent, amit valójában Ádámnak kellett volna mondanom, de neki nem tudtam. Aztán a nevezett is megjelent, és hirtelen csend támadt (természetesen nem az egész szórakozóhelyre kiterjedő, csak a mi kis triónkra). Voltak a társalgás felélesztésére irányuló próbálkozásaim, de ezek mind kudarcba fulladtak. Egyszercsak odahajolt hozzám, adott két puszit az arcomra, és közölte, hogy akkor ők mostan távoznának. És én akkor, mint egy nyugati, naplementés-rózsaszín, romantikus, cukros film főhősnője megszorítottam a kezét, és visszahúztam,megölelt mire én nyomatékosan megkértem, hogy ne menjen el, és olyan banális dolgokat mondtam, minthogy 'itt érzem magam a legjobban, a Te karjaidban, itt van a helyem' meg, hogy 'úgy hiányzol, de tényleg, tényleg' és társaik. A banálist nem úgy értem, mintha ezek nem lennének igazak, inkább csak nem túl jellemző rám az ilyesfajta érzelemkitörés, pláne az adott körülmények között, pláne ilyen kifejezésekkel. Máskülönben nem bántam meg. Mert erre eltolt magától, és olyan hévvel csókolt meg, mint azelőtt még soha. Aztán minden hasonló volt, mint azelőtt. Hazavitt taxival, másnap találkoztunk, és a jégpálya melletti thermál-tónál pihengettünk, kedden is találkoztunk, igaz csak rövid időre, de a tartalmasabbik fajtából, és legközelebb pénteken láthattam csak. Amikor is kimentünk Margitszigetre, és szorosan magunkhoz vontuk egymást. Ez enyhe kifejezés. Felmentem hozzá. Erre vártam egész héten, nem csalódtam benne, bár félreértés is volt, ami kicsit megtörte az este menetét, de azt hiszem, kellőképp sikerült túllendülni rajta. A legmeglepőbb: vett nekem egy FOGKEFÉT. Oda, hozzájuk. Egy fogkefét. Igen. Több percig eltartott, mire napirendre tértem effölött. Nem tudom, hogy belegondolt-e, hogy ez nem csupán egy használati tárgy, hanem egyben szimbólum is, bár biztos vagyok benne, hogy nem vásárolgatott ilyesmiket minden nőneműnek, aki az ágyában megfordult. De akkor is. Aztán az is lehet, hogy puszta figyelmesség volt, amit nagyonis értékelek. Úgy is jó. Fantasztikus volt, annak ellenére, hogy nagyon keveset, vagy egyáltalán nem aludtam. De Vele voltam, és ez a lényeg. Ott, ahol, mint már korábban is említettem, a helyem van. És ez így van jól. És amikor felkeltünk! :) Kaptam kávét, cigit ( az a sajátom volt egyébként), és mint egy közönséges szatír törölközővel a szövetkabát alatt (merthogy zuhany után voltam) kint álltam a novemberi napsütésben, boldogan, mosolyogva. És nem kapott el a szokásos hárpia-hangulat, mint ami rendesen szokott bármilyen természetű reggeleken/kelés után. Végül kikísért a pályaudvarra, és most Kenesén vagyok, lefekvéshez készülődöm. Hiányzik a drága, és most, azt hiszem, sokáig nem fogom látni, mert nagyon kell dolgoznia. De megígérte, hogy minden este hívni fog, és ha a leghalványabb esélyt látja is a találkozásra, meg fogja ragadni, és azonnal hív. Majd meglátjuk, de ha mást nem, egy hét múlva biztosan láthatom. Dióhéjban ennyi.