Ez rólam szól

2008. november 29., szombat

Szeretet


A tegnapom tökjól telt! Kaptam két ötöst, ami 2000 forintot jelent pénzben. De nem azért csináltam, félálomban is megírtam volna mindkét dolgozatot. Jól jön ez így karácsony előtt. Más téma. Túllendültem a szilveszter-problémán. Ma elmondtam a dilemmámat Ádámnak, és azt mondta, hogy jó az ötlet, ahogy kitaláltam (beugrunk egy rövid időre egy összejövetelre, és ha jól érzi magát eljön szilveszterkor is, ha nem, akkor nem sértődök meg, ha nem jön el.) A németországi utamat támogatja, azt mondta, szívesen kijön hozzám, és valahogy majdcsak túléljük a három hónapot. Kedden vizsga, holnap-holnapután hatalmas élvezet: végigtanulom a napokat. Aztán meglátjuk. Megint más: szeretném elmondani, hogy mennyire jó, hogy vagytok nekem. De tényleg. Olyan fontosak vagytok az életemben, erre nem most jöttem rá, csak most úgy eszembejutott, hogy megköszönjem mindazt, amit eddig kaptam tőletek, és amit (reményeim szerint) ezután kapni fogok. Nem akarok személyeskedni, de Bari, Bayusz, Elvira, Zizi. (abc-sorrendben, csakhogy ne legyen sértődés :D). Szeretlek Titeket, no!
Tegnap ünnepeltük Hapi szülinapját, és olyan jól meglepődött, olyan jó volt! Volt sok finom sütike, játszottunk is, sokat nevettünk meg minden. Élveztem az estét.Néhány kép, az elsőn a csajok, anyuval (L), a második mindenki, aki hozzájárult az est fényéhez, aztán az ünnepelt, akit imádok, végül a macska, aki a galériáról lelógó fejjel sikeresen elaludt :P.





Lehet, hogy nyálas vagy rózsaszín, vagy cukros, vagy amit akartok, de SZERETLEK TITEKET!Nagyon, de tényleg. És most keblemre ölelnélek mindannyiótokat. És alig várom, hogy újra lássalak titeket, mindenkit, akiről itt most szót ejtettem.

Nincsenek megjegyzések: